2024. április 6.
Vereség az Erste Liga-döntő második meccsén is
Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-0-ra kaptak ki a Brassótól, rendkívül nehéz helyzetből folytatják a finálét.

Friss, immáron 31-szeres magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk bár péntek este a Tüskecsarnokban már három góllal is vezetett a Corona Brassó ellen az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén, a vége 5-3-as vereség lett, így a Ferencváros rögtön elvesztette pályaelőnyét a négy győzelemig tartó párharcban. A széria második mérkőzését kevesebb mint 24 órával később, szombaton kora délután játszotta a két fél, szintén Budapesten, a mieink célja nem lehetett más, mint egy győzelemmel egyenlíteni, és 1-1-el utazni a jövő hét keddi és szerdai, brassói folytatásra.

A meccskeretből ezúttal Tóth Adrián és Vladimir Roth maradtak ki, illetve sérülés miatt továbbra is hiányzott Nagy Kristóf, így a kapuban kezdő Arany Gergely cseréje ezúttal is Földes László volt. Visszatért viszont a pénteken hiányzó Farkas Simon, és a sokáig sérüléssel bajlódó Turbucz Martin is.

A pénteki első meccshez hasonlóan ezúttal is már az első perctől kezdve döntőhez méltó intenzitással zajlott a játék a jégen, az első harmad elején inkább a vendégek diktálták a tempót. Williams próbálkozott egy távoli bombával, ami kijött Aranyról, az ismétlést viszont kapusunk megfogta. Az 5. percben emberelőnybe kerültünk, Pichét szórták ki két percre könyökhasználatért, de igazán nagy nyomást nem sikerült helyeznünk a brassói hálóőr, Dubeau kapujára. Öt az ötben ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést a cenkaljaiak, sorra érkeztek a brassói helyzetek. A legközelebb Zagidullin jutott a gólhoz, erőteljes lövése centikkel ment a kapu mellé. A 14. percben jött az első vendég emberelőny, amit ki is használt a Corona, bár sokáig jól védekeztünk, végül egy kipattanót Connor Sills közelről a hálóba emelt (0-1).

Sokat elmond a játék képéről, hogy az első harmadban mindössze két lövés találta el a vendégek kapuját, így egészen biztosan magasabb fokozatba kellett volna kapcsolni ahhoz, hogy fogást tudjunk találni a brassóiakon. A mieinket ráadásul az ág is húzta, az első harmadban sérülést szenvedett Josef Hrabal nem tudta folytatni a játékot. Magasabb fokozat helyett pedig továbbra is a Corona kontrollálta az eseményeket, sőt, közel is jártak a sárga-kékek a második találathoz, Cornet közeli lövése már átcsorgott Aranyon, Kärmeniemi azonban a gólvonalról tisztázott. A játékvezetők a biztonság kedvéért megvideózták az esetet, de a korong egyértelműen nem járt a gólvonalon túl. A 26. percben Nagy Gergő veszélyeztetett, a kapu mögül visszakanyarodva a rövid saroknál próbálta meglepni Dubeau-t, a vendégkapus azonban résen volt. A 27. percben, bár a mieink támadtak, a Brassó egy korongszerzést és egy villámgyors lefordulást követően kettő az egyben léphetett ki, a jobb oldalon elszáguldó Sills elfektette védőjét, majd keresztbe passzolt, Judd Blackwater pedig kifordulva passzolt a hálóba, Arany nem érhetett át a túloldalra (0-2). A 30. percben Zagidullin lőtt távolról, a korong messzire kipattant kapusunkról, Blackwater pedig jó ütemben érkezett, és közelről megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját (0-3). Nem sokkal később közel jártunk a szépítéshez, de a kapu előtti zavarosban halászni próbáló Turbucz-Brady párosnak védőkkel, és kapussal együtt sem sikerült a gólvonalon túlra préselniük a korongot.

Negyven perc elteltével a kapura lövési rovatban 8:25 állt, így hatalmas fordulatra lett volna szükség a harmadik játékrészben ahhoz, hogy a szezon bravúrját bemutatva visszajöjjünk a meccsbe. Erre azonban kevés esély mutatkozott, ugyanis továbbra is a vendégek léptek fel támadólag, háromgólos előnyben is. A 45. percben Kóger lépett ki helyzetben, Tóth Gergő csak szabálytalanul tudta megállítani, így újabb vendég emberelőny következett, amit legalább sikerült kivédekezni. Öt az ötben próbáltuk növelni a nyomást az ellenfél harmadában, de a mai napon nagyon nem volt hatékony a támadójátékunk, ezt pedig a Brassó kihasználta: az 51. percben egy vendégkapu előtti buli után szerzett korongot Piché, és indította Kóger Dánielt, aki végigszáguldott a pálya bal oldalán, majd pontos lövést eresztett a kapu lepkés oldalába, eldöntve ezzel a mérkőzést (0-4). Az ezután következő jelenet remekül foglalta össze az egész mérkőzés képét, Nagy Gergő hasonló helyzetben lépett ki, mint nem sokkal előtte Kóger, ám ő telibe lőtte Dubeau kapust. Az 52. percben Turcotte kapott két percet, de sikerült kivédekeznünk az emberhátrányt. A hátralévő időben csapatunk becsülettel küzdött a szépségtapaszt jelentő gólért, de nagyon úgy festett, ha reggelig játszanánk, ezúttal akkor sem sikerülne bevenni Dubeau kapuját... Az utolsó percben még Němec és Lowney, valamint Sills és Turcotte akaszkodtak össze a brassói harmadban, mind a négy játékos 2-2 percet kapott, ez azonban már nem befolyásolta a meccs alakulását.

A Ferencváros az Erste Liga-finálé második mérkőzését is elveszítette hazai jégen, a Corona ezúttal 4-0-ra nyert, így a mieink rendkívül nehéz helyzetből folytatják a négy győzelemig tartó szériát, immáron Brassóban. A keddi és szerdai idegenbeli mérkőzésekből legalább egyet meg kell nyernie Fodor Szabolcs együttesének, hogy a párharc még visszajöjjön Budapestre, de reális esélyünk a végső győzelemre csak két idegenbeli sikerrel maradna - finoman szólva sem könnyű a feladat, de a Fradi-szívben még bízhatunk... 

Férfi jégkorong, Erste Liga, rájátszás, döntő, 2. mérkőzés
FTC-Telekom – Corona Brassó 0-4 (0-1, 0-2, 0-1)
FTC-Telekom: Arany (Földes) – Seregély, Crespi, Němec, Kestilä, La Porte – Boros, Hrabal, Turbucz, Brady, Németh A. – Marva, Kärmeniemi, Galajda, Nagy G., Tóth G. – Banga, Haranghy, Turcotte, Bán, Farkas S. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Corona Brassó: Dubeau (Tőke) – Piché, Williams, Kóger, Sills, Blackwater – Boriszenko, Lowney, Valchar, Cornet, Van Wormer – Bors, Holwell, Szabó P. K., Gliga, Zagidullin – Vasile, Rokaly-Boldizsár. Vezetőedző: Dave MacQueen.
Gólok: Sills (14:44, EE, Kóger, Boriszenko), Blackwater (26:25, Sills), Blackwater (29:57, Zagidullin, Kóger), Kóger (50:59, Piché)
Kapura lövések: 15:38 (2:13, 6:12, 7:13)
Védések: 34:15 (12:2, 10:6, 12:7)
Kiállítás percek: 10:8 (2:2, 0:2, 8:4)

Cikkajánló

Fiatal támadónk szerződést hosszabbított

A tavaly nyáron érkezett Banga Nándor mindenben megállapodott jégkorongszakosztályunkkal.

Posztumusz díjjal tüntették ki Pap Gábort

Az októberben tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatmenedzser Kéri Rudolf-emlékdíjat kapott.

Újabb kapusunk hosszabbított szerződést

Férfi jégkorongcsapatunk fiatal hálóőre, Földes László újabb egy évre írt alá a Ferencvárosnál.

A jégről a strandra: így nyaralnak férfi hokisaink

Bajnok jégkorongozóink az idény végeztével jól megérdemelt pihenőjüket töltik, nem is akármilyen helyszíneken.

Arany Gergelyt is jelölték a Vedres Kupára

Férfi jégkorongcsapatunk hálóőre is ott van a legjobb kapusnak járó egyéni díj esélyesei között.

Visszavonul a rekordbajnok – köszönünk mindent, Ada!

A Ferencvárost hat éve szolgáló Tóth Adrián szögre akasztja a korcsolyát és befejezi játékospályafutását.

Szerződést hosszabbítottunk fiatal védőnkkel

Jégkorong szakosztályunk mindenben megegyezett Haranghy Bencével, aki újabb egy évig lesz a Fradi játékosa.

Tóth Gergő marad a Ferencvárosnál

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a rutinos csatárral, újabb egy évig segíti a csapatot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin