Harmincötszörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk 2-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában az OTP Bank Liga 30. fordulójában. A mérkőzést követően vezetőedzőnk a csapategységről és a fiatalok szerepéről is beszélt.
- Ez a csapat minden összeállításban képes a győzelemre, 24-25 játékos dolgozik nap, mint nap azért, hogy jobb legyen. Élveztem ma a fiúk játékát, elképesztő elszántsággal küzdöttek, még úgy is, hogy sokan nem kaptak sok játékpercet korábban. Igazi csapatszellemet láthattunk ma. Ami a fiatalokat illeti, ők mind a klub akadémiájáról érkeznek, Tóth Alex, Dhonata, de még Lisztes is nagyon fiatal, Kehindét is ide sorolom. Számukra fontos, hogy tapasztalatot gyűjtsenek, én is csupán 16 éves voltam, amikor bemutatkoztam a Crvna zvezdában. Ezért vannak ott velünk az edzőtáborokban az első csapattal, próbálunk minél több lehetőséget adni nekik az edzéseken is. Gratulálok a mai teljesítményükhöz, meghálálták a bizalmat – mondta Dejan Sztankovics.
Vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics sajtótájékoztatón értékelt a Paks elleni kupadöntő után.
0-0-s rendes játékidő után a hosszabbításban lőtt két gólt a Paks.
A derbi napján, május 19-én, vasárnap több korlátozásra számíthatnak a mérkőzésre érkező szurkolók.
Marco Rossi tartalékként Lisztes Krisztiánt is beválogatta a nemzeti együttes keretébe.
Harminc százalékos kedvezménnyel vehetik meg a Fradi x Cornavin 34. bajnoki órát.
A DVSC elleni mérkőzés alkalmával minden eladott jegy után 100 forintot adományoztunk a Mentor Alapítványnak.
Varázsolja zöld-fehérbe monitorját az újabb kupatavaszt elért együttesünk csapatfotójával!
Töltse le a Fradi Appot és próbálja ki a kiterjesztett valóságon alapuló bajnokavató animációnkat a derbin.