2024. március 23.
Begyűjtöttük a három pontot Szegeden
A Simple Női Liga 16. fordulójában 3-0-s győzelmet arattunk idegenben, a St. Mihály csapata ellen.

Szombaton délután a KÉSZ St. Mihály otthonába látogatott női bajnokcsapatunk. A szegediek a tabella 9. helyéről, míg a Ferencváros az élről várta az összecsapást.

Ősszel a két csapat egymás elleni mérkőzésén 6-0-ra győzött együttesünk, így ezúttal is a mieink számítottak esélyesnek. Albert Flórián vezetőedző a Barti – Ott, Csigi, Gődér – Papp, Edwards – Hubbard, Csányi, Nagy, Sztanovics - Kubassova kezdőt küldte a pályára.

A mieink indították útjára a labdát az első félidőben, majd rögtön a a 4. percben Csányi került helyzetbe, de távoli lövése a kapu mellé szállt. Hat perccel később Papp próbálkozott hasonló távolságból, ám az ő kísérlete is sikertelen volt, majd a másik oldalon Bartinak is hárítania kellett egy hazai kísérletet. A folytatásban is a Fradi dominált, a 33. percben Csányi nagyszerű beadását Kubassova lőtte a szegedi kapus kezébe, majd a félidő utolsó perceiben ismét Kubassova került helyzetbe, de ellenfelünk kapusa ismét hárítani tudott, így a szünetre végül gól nélküli döntetlennel mentünk.

 

A második játékrészben a kezdősípszó után mindössze öt perc telt el, amikor a sok helyzet után végre megérkezett a gól is, Kubassova kapott remek labdát és lőtte rá távolról, a szegediek kapusa pedig nem tudott odaérni a lövésre (0-1). Nagyon közel jártunk a második találathoz, az 57. percben Edwards került helyzetbe, labdáját a hazaiak hálóőre a gólvonalról ütötte ki. Néhány perccel később kényszerű cserét kellett végrehajtania csapatunknak, Sztanovics helyére Diószegi érkezett. A 68. percben ismét Kubassova volt szemfüles, de sajnos a kapu fölé emelt, majd két perc elteltével Csányi lövését fogta meg Krstovic.

Nem maradtunk azonban gól nélkül a mérkőzés hajrájában sem, egy szép támadást követően Nagy baloldali passzát a középen érkező Kubassova továbbította a hálóba (0-2).

Az utolsó percekben harmadjára is betaláltunk, Edwards lövése volt védhetetlen egy nagyszerű cselsorozat után (0-3), így újabb három ponttal gazdagodott csapatunk.

Női labdarúgás
Simple Női Liga, 16. forduló

KÉSZ-St. Mihály – FTC-Telekom 0-3 (0-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum

FTC-Telekom: Barti – Ott, Csigi, Gődér – Papp, Edwards – Hubbard (Czellér, 81.), Csányi (Gégény, 79.), Nagy (Túróczy, 79.), Sztanovics (Diószegi, 60.) - Kubassova
Vezetőedző: Albert Flórián

Gólszerzők: Kubassova (49., 75.), Edwards (89.)

Cikkajánló

Vereség Svájcban

Női labdarúgócsapatunk 2-1-es vereséget szenvedett a Svájc elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

RangAdó-díjátadó: Papp Luca az év legjobbja!

Női labdarúgócsapatunk középpályása lett a Simple Női Liga legjobbja a Magyar Labdarúgó Szövetség gáláján.

„Ezekért a pillanatokért kezdtünk focizni”

Fenyvesi Evelin könnyes szemmel, boldogan értékelte női labdarúgóink hetedik bajnoki címét – VIDEÓ!

BAJNOKCSAPAT!

Női labdarúgócsapatunk megvédte bajnoki címét, miután 4-0-ra nyert a Győr ellen a Groupama Arénában.

Vasárnap női bajnoki döntő a Groupama Arénában!

Címvédő női labdarúgóink este negyed kilenctől lépnek pályára. A belépés ingyenes!

Idegenbeli győzelem a döntő második meccsén

Női focicsapatunk 1-0-ra verte a Győrt, az aranyérem sorsa a Groupama Arénában dől el vasárnap.

Fenyvesi Evelin és Papp Luca a válogatott keretében

Két labdarúgónk képviseli klubunkat a női nemzeti csapat következő meccsein.

Vereség a döntő első meccsén

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott az ETO FC Győr ellen a bajnoki döntő első mérkőzésén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin