2024. május 12.
Bajnok az FTC serdülő csapata!
Négygólos hátrányból fordítva, az utolsó másodpercben nyerte meg a döntőt a KSI ellen az FTC-Telekom.

Óriási csatát hozott a vízilabda serdülő bajnokság döntője, és ez a megállapítás még akkor is igaz, ha a  helyzeteit jobban kihasználó és nyugodtabban kezdő KSI 5-1-re ellépett az első negyedben. Összekapta azonban magát Korényi Balázs együttese és lehozott úgy 12 és fél percet, hogy riválisa nem tudott betalálni, Horváth Levente többször is bravúrral mentette meg társait az újabb bekapott góltól. Mindeközben Varga Keán és Vizsnyovszki Gábor révén 5-3-ra zárkóztunk a harmadik negyedben. A KSI megtörte hosszú gólcsendjét (3-6), de a háromgólos hátrány nem tört meg minket, ugyanis volt válaszunk még a játékrész vége előtt Sárfalvi Áron révén (4-6). Őrült utolsó negyed vette kezdetét, amelyben jött az óriási Fradi-feltámadás. Bella Csanád, majd Sárfalvi bombájával egyenlítettünk 6-6-ra! A vezetést még nem tudunk átvenni, a KSI még kétszer előnybe került, de tapadtak a zöld-fehérek. Fantasztikus hangulat uralkodott a Nyéki Imre Uszodában, ahol mindkét csapat szurkolótábora, a barátok, az utánpótlásjátékosok és a szülők biztatták övéiket. Az utolsó percben tudtuk, hogy aki betalál, az megnyeri a finálét. Már úgy tűnt, nem tud élni az emberelőnyeivel egyik fél sem, ám AZ UTOLSÓ MÁSODPERCBEN Szöllősi Nándor a jobb szélről bepattintotta a mindent eldöntő, győztes gólt.

2023 UTÁN 2024-BEN IS AZ FTC LETT A MAGYAR BAJNOK A SERDÜLŐK KÖZÖTT!!!

A drámai döntő visszanézhető ITT.

Gratulálunk a szakmai stábnak és a játékosoknak.

AZ ARANYÉRMES FTC-TELEKOM WATERPOLO SERDÜLŐ CSAPATA:

Játékosok: Bárány Máté, Bella Csanád, Dér Barnabás Tamás, Ditzmann Barnabás, Faragó Szabolcs, Farsang Aurél, Horváth Levente, Jámbor Csaba, Kovács Mátyás, Kucsay Bende, Matthews Joseph, Paján Viktor Bátor, Sárfalvi Áron, Simon Domonkos, Szalkai Zalán, Szirovicza Ruben, Szöllősi Nádor, Tanka Bendegúz, Tempfli Gergő, Varga Kean William, Varga Ákos, Varga-Pergel Krisztián, Vizsnyovszki Gábor

Edzők: Korényi Balázs, Felkai Mátyás, Szűcs Levente

FIÚ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG

Final8, Döntő - 2024. május 12., vasárnap 15:15

Budapest, Nyéki Imre Uszoda 

FTC-TELEKOM - KSI 9-8 (1-5, 1-0, 2-1, 5-2)

Golszerzőink: Sárfalvi 2, Kovács M. 2, Varga-Pergel, Varga, Vizsnyovszki, Bella, Szöllősi 1-1

Cikkajánló

A világ legjobbai a BL négyes döntőjében

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata a 2019-es hannoveri diadal után Máltán is megnyerné a Bajnokok Ligáját.

A krémek krémje Máltán - így készül a Final4-ra az FTC

Férfi pólósaink a Margitsziget egyik nyitott medencéjében szoktatták magukat a máltai környezethez - VIDEÓ!

Ezüstérmes az FTC Masters

Óriási csatát hozott a népligeti póló-finálé, ahol 8-6-ra nyert a III. kerületi TVE a címvédő FTC ellen.

Bronzérem és negyedik hely az utánpótlásban

Az FTC-Telekom Waterpolo leány serdülő és fiú ifjúsági csapata is nagyot küzdött a nyolcas döntőben.

Tíz FTC-játékos küzd az olimpiáért

21 fős kerettel vág neki az olimpiai felkészülésnek a magyar férfi vízilabda-válogatott.

„Még egy lépés van hátra, irány Málta!”

A 26. bajnoki cím megszerzése után örömmámorban úsztak férfi pólósaink – VIDEÓ!

BAJNOK AZ FTC! - Sorozatban harmadszor

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata kettős győzelemmel nyerte meg a Vasas elleni döntőt.

Egy lépésre a bajnoki címtől

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata kedd este egy újabb Vasas elleni győzelemmel bajnok lehet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin