2024. május 14.
Győzelem és csoportelsőség a BL-ben
Fantasztikus hangulatú meccsen, nagy csatában nyert a négyes döntős FTC-Telekom a Barceloneta ellen.

Kedd este a legerősebb keretével, világ- és Európa-bajnok spanyol klasszisokkal érkező Barcelonetát fogadtuk a Császár-Komjádi Sportuszodában a Bajnokok Ligája-csoportkörének utolsó mérkőzésén, amit már felszabadultan várhatott Nyéki Balázs együttese, hiszen a múltheti Brescia elleni győzelemmel már biztosította helyét a Final Fourban.

Hiába volt már tét nélküli a meccs a már biztosan kieső vendégeknek, hatalmas elánnal indították a rangadót és az első támadásukat gólra is váltották. Azonban a mieinket is fűtötte a tűz, amely még jobban fellángolt, amikor Vogel Soma kivédte a világ egyik legjobbjának, a szezon végén visszavonuló Felipe Perrone ötméteresét.

Danyiil Merkulov, illetve Vigvári Vendel találatával fordítani tudtunk (2-1). Azonban nem engedte ellenfelünk, hogy ellépjünk és két percen belül vissza is vette az irányítást (2-3), amelyet Vigvári második akciógólja egyenlített ki, ezzel pedig az első negyedet 3-3-as állással zártuk.

Nagyon keményen védekezett mind a két csapat, de kapitányunk, Varga Dénes bravúros lövését nem tudta megfogni a spanyol klasszis, Unai Aguirre, így ismét a Fradi vezetett (4-3). Sokáig egymásnak adták-vették a vezetést a csapatok, ezt a sormintát pedig olasz klasszisunk Edoardo Di Somma törte meg, így a meccsen először két találatra nőtt az előnyünk (5-3). Hat percig bírtuk kapott gól nélkül, majd hiába zárkóztak 5-4-re, Nagy Ádám gyors válasza visszaállította a kétgólos különbséget (6-4), amelyet Dusan Mandics háromra növelt (7-4). Ezután Vogel Soma ismét megmutatta, hogy miért is tartják a világ legjobb kapusának, mivel már a második büntetőt hárította emberfeletti bravúrral. Vigvári Vendel pedig ott folytatta teljesítményét, ahol abbahagyta a múlt csütörtöki OSC elleni magyar bajnoki elődöntőben és már harmadik találatát szerezte, nem is akármilyen mozdulattal. Ezzel tehát egy fölényesebb előnnyel fordulhatott rá a második félidőre az FTC-Telekom csapata (8-4).

A négy gólt szerző Vigvári volt ezúttal a nyerőember

A remek védekezésünknek köszönhetően újabb hat percig maradt gólképtelen a Barceloneta, ráadásul Vigvári negyedik találatával már 9-5 volt a javunkra. Ekkor a spanyolok kapusa - nem túlzás, dührohamot kapott, mert megítélése szerint nem volt bent a labda, és addig ordibált a játékvezetővel, míg kiállították, majd a parton folytatta a csapkodást. Elvesztette egyik legjobbját riválisunk, de ez egyáltalán nem zavarta meg őket. Sőt, a piros lapot kapó Aguierre még jobban felpaprikázta társait, akik hatalmas felzárkózásba kezdtek. Míg mi ezzel ellentétben kisebb hullámvölgybe kerültünk, így majdnem elolvadt a négygólos előnyünk. Merkulov és Argiropulosz találataival még 10-7-re és 11-8-ra is vezettünk, de Munarrizék 11-10-re feljöttek, és közel voltak az egyenlítéshez is. Úgy tűnt, hogy Mandics eldönti a meccset két perccel a vége előtt (12-10), de még erre is érkezett válasz. Az elképesztő csatát egy gyors támadás végén szerb klasszisunk önzetlen passzából Jansik Szilárd zárta le. Ezzel 13-11-re megnyerte a Ferencváros a fantasztikus hangulatú és pokoli izgalmakat hozó BL-szuperrangadót.

Nyéki Balázs együttese ezzel csoportelsőként jutott be a Final Fourba, elképesztő teljesítménnyel, 5 győzelemmel és 1 vereséggel, megelőzve az Olympiakoszt, a Barcelonetát és a Bresciát. Ezek után jöhet a bajnoki döntő a Hajós Alfréd Sportuszodában, ahol május 18-án 14:05-től játszunk a Vasas ellen.

LEN FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Negyeddöntős csoportkör, 5. forduló – 2024.05.14., kedd 20:00

Budapest, Császár-Komjádi Béla Sportuszoda

FTC-TELEKOM (magyar) – CNA BARCELONETA (spanyol) 13-11 (3-3, 5-1, 1-3, 4-4)

Gólszerzőink: Vigvári 4, Mandics 2, Merkulov 2, Argiropulosz, Di Somma, Jansik, Nagy, Varga 1-1

Cikkajánló

A világ legjobbai a BL négyes döntőjében

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata a 2019-es hannoveri diadal után Máltán is megnyerné a Bajnokok Ligáját.

A krémek krémje Máltán - így készül a Final4-ra az FTC

Férfi pólósaink a Margitsziget egyik nyitott medencéjében szoktatták magukat a máltai környezethez - VIDEÓ!

Ezüstérmes az FTC Masters

Óriási csatát hozott a népligeti póló-finálé, ahol 8-6-ra nyert a III. kerületi TVE a címvédő FTC ellen.

Bronzérem és negyedik hely az utánpótlásban

Az FTC-Telekom Waterpolo leány serdülő és fiú ifjúsági csapata is nagyot küzdött a nyolcas döntőben.

Tíz FTC-játékos küzd az olimpiáért

21 fős kerettel vág neki az olimpiai felkészülésnek a magyar férfi vízilabda-válogatott.

„Még egy lépés van hátra, irány Málta!”

A 26. bajnoki cím megszerzése után örömmámorban úsztak férfi pólósaink – VIDEÓ!

BAJNOK AZ FTC! - Sorozatban harmadszor

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata kettős győzelemmel nyerte meg a Vasas elleni döntőt.

Egy lépésre a bajnoki címtől

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata kedd este egy újabb Vasas elleni győzelemmel bajnok lehet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin