2024. április 5.
Váncza István kikapott az olimpiai selejtezőn
A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István vereséget szenvedett.

Nem sikerült a győzelem és az olimpiai kvóta megszerzése klubunk versenyzőjének, a kötöttfogású 67 kilogrammos Váncza Istvánnak. Birkózónk a bakui európai olimpiai kvalifikációs verseny elődöntőjében Tokió ezüstérmesével, az ukrán Naszibovval szemben szenvedett vereséget. Eb-ezüstérmesünk óriási csatát vívott az ukránnal, minden esélye meg is volt a győzelemre, hiszen 4-4-nél később szerzett ponttal még ő vezetett a hajrában, ekkor azonban az ukrán kiléptette őt a zónából és 5-4-re legyőzte őt.

A 2022-ben Eb-második Vánczának ezt megelőzően a moldovai Valentin Peticet kellett vernie a kvótamérkőzésért, amit ő jó birkózással meg is tett. Az FTC 67 kilós versenyzője aktívan kezdett, másfél perc után így riválisának kellett lemennie (1-0), parterből pedig szép billentéssel 3-0-s előnyt harcolt ki. Birkózónk ezek után lendületben maradt, állásból szinte egyből akciót kezdett, a zóna szélén pedig sikerült levinnie ellenfelét (5-0). A szituációra ugyanakkor a rivális videózást kért, mert úgy érezte, hogy sikerült belevágnia Váncza akciójába, a challenge-et azonban elveszítette, így birkózónk 6-0-s előnnyel mehetett pihenni. A második három perc izgalommentesen pergett le, Petic állásból és lentről (6-1) sem tudott eredményesen támadni, Váncza pedig továbbjutott.

Cikkajánló

Szabados Noémi a nyolcaddöntőben búcsúzott

A 68 kg-ban induló birkózónk a vigaszágon sem folytathatja az Isztambulban zajló világkvalifikációs versenyen.

Váncza István kiesett Isztambulban

Birkózónk, Váncza István megnyerte első, majd elveszítette második meccsét az isztambuli világkvalifikáción.

Megnyerte a válogatót a Fradi tehetsége

U17-es birkózóink egy arany- és két bronzéremmel zárták a kötöttfogású válogatóversenyt.

Újpestit legyőzve magyar bajnok az FTC birkózója!

U17-es szabadfogású birkózóink öt éremmel zárták a korosztályos magyar bajnokságot.

Két érem az U20-as nemzetközi válogatóversenyről

U20-as szabadfogású birkózóink Baracsi Imrére emlékezve válogatóztak.

Két aranyérem a felnőtt válogató versenyről

Szabadfogásban két súlycsoportban is ferencvárosi birkózó nyert a KIMBA-n.

Magyar bajnok a Fradi tehetsége, utazhat az Eb-re

Birkózónk, Scheuring Vilmos aranyérmes lett a 80 kilósok között az U17-es kötöttfogású ob-n.

Szabados Noémi a negyeddöntőig jutott Bakuban

Az FTC magyar bajnok birkózója egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt az olimpiai kvalifikációs versenyen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin