A vesztes nem bűnös

2017. június 19., hétfő 22:21 | 3 hónapja 5 napja 6 órája 22 perce
A válogatott játékosaink is letudták a 2016/2017-es idény utolsó mérkőzését, így mostanra a teljes keret a pihenőjét tölti. Folytatás közösen július 20-án, de szurkolóink addig sem maradnak hírek, információk nélkül – igyekszünk olyan érdekességekre, különlegességekre felhívni a figyelmet, amelyek talán a nagy rohanás közben nem kaphattak akkora hangsúlyt. Mindenekelőtt Elek Gábor gondolatait olvashatják, méghozzá két részben. Először a honi bajnokságról, az azokat érintő változásokról, Marija Jovanovics szerepéről és arról, hogy szerinte miben léptünk előre a legtöbbet.
A vesztes nem bűnös

Jó, hogy vége?
Jó… Hosszú és fárasztó szezon volt a játékosoknak is, a szakmai stábnak is, ránk fér néhány hét pihenő – mondta Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője.

El tudod ilyenkor engedni a kézilabdát, ki tudsz kapcsolni teljesen?
Ki, pontosabban csak egy ideig. Az utolsó bajnoki óta kényelmesen tervezgettem a következő szezont, aztán június végét külföldön töltjük, és ez lesz az az időszak, amikor egyáltalán nem foglalkozom majd a kézilabdával. Utána két hetet a Balatonon leszünk, de ez épp a Bajnokok Ligája-sorsolás után lesz, szóval ott már gőzerővel megy majd a munka, a szezon részletes előkészítése.

Mielőtt a jövőről beszélgetnénk, maradjunk még kicsit a közelmúltnál: elégedett vagy a mögöttünk hagyott kilenc hónappal?
Igen, és gratulálok a csapatomnak, hiszen a kötelezőket teljesítettük – a Bajnokok Ligájában a nyolcba jutottunk, a bajnokságban a BL-indulásra jogosító helyen végeztünk –, a Magyar Kupa-győzelem pedig a hab a tortán, tehát sikeres évet zártunk.

Érdekes volt a szezon vége, amikor gyakorlatilag tét nélkül lehetett játszani.
Ennek a pozitívuma, hogy többet lehettek pályán a fiatalok, próbálgathattuk a különböző felállásokat, de valóban nagy változás az előző évekhez képest, amikor épp fordítva, csak a bajnokság végén kellett stressz alatt kézilabdázni. Nekünk talán kedvezőbb volt az a rendszer, de az a véleményem, hogy ez a lebonyolítás az igazságosabb, jobban tükrözi az éves kiegyensúlyozottságot – mondom mindezt annak ellenére, hogy 2015-ben úgy szereztünk aranyérmet, hogy az alapszakaszban csak másodikok lettünk, illetve, hogy idén mi is „elszálltunk” egyetlen gyenge periódus miatt.

Mi történt akkor – egy hét alatt előbb Győrött, majd Érden szenvedtünk vereséget?
Mindkét meccs félidejében vezettünk, aztán az egyiknek nagy arányú, a másiknak meg rendkívül kellemetlen vereség lett mégis a vége. Volt ennek előzménye, hiszen másfél héttel korábban olyan játékosok estek ki (Zácsik Szandrát hónapokra elveszítettük, de Kovacsics Anikót is hátráltatta sérülés – a szerk.), akikre ráépítettük a csapatot, és sajnos ennyi idő alatt nem sikerült megoldani a pótlást.

Utána viszont sikerült. Mennyiben szerencse, hogy a vészmegoldásként szerződtetett Marija Jovanovics ilyen mértékben bevált?
Semmit sem tudtunk Maki (Marija Jovanovics – a szerk.) emberi oldaláról, de jelzés értékű volt, hogy hosszú éveken át szerepelt a Buducsnoszt Podgoricában, illetve, hogy nemcsak a csúcson lévő montenegrói válogatottnak lehetett csapatkapitánya, hanem külföldiként a francia Issy-Paris-nak is. Valóban vészmegoldás volt, de ebből az lett, hogy újabb egy éves szerződést ajánlottunk neki, mert annyira fontos tagja lett a csapatnak. És itt nem csupán arról van szó, amit a szurkolók a bajnokikon látnak tőle, hanem arról is, hogy a csapat „hétközi életének” is kulcsfigurája.

Nem kérdés, ő is kellett a Bajnokok Ligája-meneteléshez, amely felejthetetlen pillanatokat hozott.
Itthon ugyan kikaptunk a Szkopjétól, a Podgoricától és a Bukaresttől is, de idegenben egyetlen vereséget szenvedtünk csak, Bukarestben, a negyeddöntőben, erre feltétlenül büszkék lehetünk. Mint, ahogyan arra is, hogy milliméterekre voltunk a középdöntős csoportunk megnyerésétől, igaz, ez semmivel sem jelentett volna többet a folytatás szempontjából, hiszen csak akkor kerülhettük volna el a Bukarestet, ha harmadikként zárunk.

Meglepett, hogy ennyire sikeresek voltunk a nemzetközi porondon?
Néhány éve hoztunk döntést arról, hogy milyen úton szeretnénk tovább menni: elhatároztuk, hogy olyan játékosokat keresünk, akik iszonyatosan vágynak a sikerre, akik alázatosak, elhivatottak az edzéseken és a magánéletben is, ha pedig ez valakire igaz, akkor adott esetben az is beleférhet, hogy, mondjuk játékban gyengébb képességű. Ettől voltunk ennyire sikeresek – nagyon motivált és nagyon szerethető csapatunk volt, amely orrvérzésig küzdött.

Meghatározó volt az első meccs, a Vardar Szkopje elleni idegenbeli döntetlen?
Mindenképp! A szkopjei egy ponttal úgy sem lehetünk elégedetlenek, hogy a végén üres kapura lőhettünk, hiszen a Vardar később megmutatta, hogy milyen képességű együttesről van szó. Fontos volt utána a hazai visszavágó is, amikor súlyos vereséget szenvedtünk, de egy percre sem éreztem, hogy a csapat megadta volna magát. Akkor, ott fájó volt, de amíg nem mi vagyunk a világ legjobbjai, addig előfordulhat ilyen, sőt, akár még úgy is, lásd a Szkopje 42-28-as metzi veresége… Nagyon hosszú a sorozat, van benne olyan, hogy valami mellé megy. Lehet ilyenkor fejeket követelni, lehet vérengzeni, drámát csinálni, csak épp semmi értelme. Meggyőződésem, hogy abban léptük a legnagyobbat előre, ahogyan a kudarcot kezeljük. Hiszek abban, hogy amikor a játékos vereséget szenved, akkor finoman szólva sem boldog, vagyis van elég baja, nem szabad nekünk rátennünk még egy lapáttal, hanem azzal kell foglalkoznunk, hogy miként hozhatjuk ki ebből. Sőt, akár magunkat, a stábban dolgozókat is. Magyarország, illetve a teljes kelet-európai blokk úgy szocializálódott, hogy a vesztes egyenlő a bűnössel. Ezen a felfogáson próbálunk mi változtatni, hogy a játékosok, a kollégák, vagy én ne érezzem úgy magam, mintha, például, loptam volna.

A BESZÉLGETÉS MÁSODIK RÉSZÉT, AMELYBEN ELEK GÁBOR ELÁRULJA, HOGY MIÉRT NEM A CSM BUKAREST ELLENI, FANTASZTIKUS HANGULATÚ HAZAI MECCS VOLT SZÁMÁRA A CSÚCSPONT, HOGY MIT VÁR A KÖVETKEZŐ ÉVTŐL, ÉS HOGY LESZ-E A FERENCVÁROS KERETÉBEN MÉG TÖBB LÉGIÓS, IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL.