Békéscsabán folytatjuk

2018. május 9., szerda 11:27 | 7 hónapja 5 napja 19 perce
A tizenhatodik fordulóból elhalasztott bajnokin lépünk pályára a bennmaradást a múlt hétvégén kiharcoló Békéscsaba ellen.
Békéscsabán folytatjuk

A Kisvárda elleni összecsapáson kóstoltunk bele először az utolsó négy forduló speciális helyzetébe – hogy nem elegendő „csak” nyerni, hanem minél több góllal kell, hogy a szurkolók plusz tizennégynél elégedetlenül csapnak a combjukra egy-egy elhibázott lehetőség után –, ma pedig folytatódik a versenyfutás és a számolgatás. Ezúttal azonban csak mi lépünk pályára, a Győr már a Bajnokok Ligája FINAL4-ra készül, az ellenfelünk pedig a Békéscsaba lesz.

Az a Békéscsaba, amely sokáig szorult helyzetben volt, március végétől kezdve azonban megtáltosodott, utolsó hét bajnokijából négyet megnyert, a legutóbbit, az MTK ellenit pedig döntetlenre adta, ezzel matematikailag is bebiztosította a bennmaradását. Azt ellenben nem tudhatjuk, hogy ez mit vált ki a csabaiakból, ha felszabadulttá válnak, de egyben motiváltak maradnak, akkor az bizonyára nem nekünk kedvez.

Jobban járunk ugyanakkor, ha csak magunkkal foglalkozunk, elvégre, ha saját tudásunknak megfelelően kézilabdázunk, akkor nem lehet kérdéses a győzelmünk.

„Egészen más arcát mutatja tavasszal a Békéscsaba, az edzőváltás óta sokkal jobb teljesítményt nyújt, ezért komoly ellenállásra számítok tőlük – magyarázta Szekeres Klára, aki Békéscsabán született, és ott is ismerkedett meg a kézilabdával, illetve hét éven át volt a klub játékosa. – Abban azért bízom, hogy nem lesz olyan gondunk, mint ősszel volt, amikor sokáig hátrányban voltunk, akkor egészen más terhelést kaptunk, most ismertek a céljaink, erre az összecsapásra készültünk.”

A csapatunknak a szombati bajnoki után hétfőn délután volt először edzése, vagyis jutott egy kis idő pihenni is.



K&H női kézilabda liga, 16. forduló

Eubility Group-Békéscsabai ENKSE – FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín:
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
Időpont: 2018. május 9. 18 óra
Játékvezető: Asztalos Bence és Bárkányi Gábor
Jegyár: 1000-1200 forint (családi jegy 2500 Ft), belépőjegy vásárolható elővételben Békéscsabán a HETES Kft. Andrássy út 24. szám alatt található üzletében, vagy a meccs napján a helyszínen.