Elhunyt Bognár Erzsébet

2017. július 25., kedd 15:25 | 23 napja 4 órája 10 perce
Szőkéné Bognár Erzsébet tizennégy éven át erősítette a Ferencváros kézilabdacsapatát, négyszeres bajnok, kétszeres kupagyőztes és világbajnok volt.
Elhunyt Bognár Erzsébet

2017. július 25-én, életének hetvenhatodik életévében elhunyt Szőkéné Bognár Erzsébet, a Ferencváros egykori világbajnok (1965-ben), négyszeres magyar bajnok (1966, 1968, 1969 és 1971) és kétszeres Magyar Kupa-győztes (1967, 1970) kézilabdázója, akinek néhai férje, a 2016-ban elhunyt Szőke László a Ferencváros labdarúgója, később szertárosa volt. 2015-ben a Zöld és fehér magazinban jelent meg kettejük kapcsolatáról, ferencvárosi kötődésükről és életükről szóló riportunk – ezzel az írással emlékezünk rájuk.

Az ember valahogy nem így képzeli. Legalábbis a XXI. században felnövő generáció tagja biztosan nem. Úgy gondolja, aki NB I-es labdarúgó volt, vagy épp világbajnok kézilabdázó, az kiemelkedik az átlagemberek közül, az olykor felvág, kérkedik sikereivel. Mert ekképp szokta meg – tisztelet a kivételeknek. Aztán, amikor találkozik, mondjuk – jelen esetben – a Szőke házaspárral, az komoly tanulság. Tanulság, hogyan lehet szerénynek, önzetlennek, segítőkésznek maradni a fent említett sikerek ellenére is. Az ízig-vérig fradista Szőke László, valamint felesége, Bognár Erzsébet hosszú évek óta úgy foglalkozik Soroksáron vendéglátással, hogy a vendégek talán azt sem tudják, kiktől rendelik az ételeket, italokat. Hiszen az egykori diadalokkal csak akkor hozakodnak elő, ha kérdezik őket. Vagy még akkor sem.

„Kettőnk közül azért ő volt az igazi sportoló…” – biccentett felesége irányába Szőke László, akinek magának sincs szégyenkezni valója, hiszen a Ferencváros labdarúgója volt. „Az NB III-as Szegedi Honvédban játszottam és lettem gólkirály huszonhét találattal, onnét igazoltam a Fradiba, de a mai napig sem tudom, hogy kinek a közvetítésével jöhetett ez össze.” Szőke az FTC-nél az első kerettel kezdte el az alapozást 1969 januárjában, igaz a válogatott játékosok Dél-Amerikában edzőtáboroztak.

„Jöttek az edzőmeccsek, volt, hogy három, máskor négy gólt is szereztem, nagyon jól indult minden. De aztán - legnagyobb részben saját hibámból - rosszra fordultak a dolgok. Nem a tehetséggel volt a baj, hanem azzal, hogy túlságosan is szerettem az éjszakai életet.” Ilyen tényezők mellett az egykori labdarúgó elvétve szerepelt az első csapatban, de a tartalékok között éveken át stabil játékosnak számított. „Többre vihettem volna, és hogy nem így lett, saját magamnak köszönhetem. Most, öreg fejjel, persze már megbántam, mert bár szép életem volt, hogy csak ennyire futotta a karrierem, azt sajnálom. Végül 1972 nyarán, Győrben játszottam az utolsó meccsemet a Fradival, leszakadt a lovagló izmom, nyolc hónapos kihagyás következett, és amíg sérült voltam, eladtak a Budafoknak. A többi meg már szenvedés volt…”

A 26 évesen visszavonult Szőke László máig keserédesen gondol vissza pályafutására. „De rengeteg barátot szereztél” – szúrta közbe felesége, s erre a férj is bólintott. „Albert Flóri, Rákosi Gyula, Szűcs Lajos, Novák Dezső, Szőke Pista, Katona Sanyi” – sorolták a teljesség igénye nélkül felváltva a régi pajtások neveit.

És ha már a Fradinak köszönhető kapcsolatoknál tartunk, nem elhanyagolható az sem, hogy a Népligetben találkozott az NB I-es labdarúgó és a híres kézilabdázó. „Nem voltam én híres, inkább a többiek, a csapattársaim, ők jobban játszottak” – szerénykedett Bognár Erzsébet, de férje – megható büszkeséggel a szemében – helyére tette a tényeket. „Aki nem volt híres az nem lehetett az év kézilabdázója. Vagy épp világbajnok csapat tagja, világbajnoki bronzérmes és négyszeres magyar bajnok…” „A lényeg, hogy a pályán találkoztunk” – vette vissza a szót Erzsébet, lám ismét elterelve a témát a sikerekről. „Illetve egy helyen laktunk a Csónakházban. De a Fradi annak idején más volt, mindenki ismert mindenkit, folyamatosan más szakosztályok meccseire jártunk.”

Bognár Erzsébet 1959-től 1973-ig kézilabdázott zöld-fehérben, majd előbb lányuknak, aztán fiuknak adott életet. 1981-ben vonult vissza végleg, igaz a szülés után már csak levezetésként játszott. Férjével szinte rögtön vendéglátásba kezdtek, ám a sporttól képtelenek voltak elszakadni: azon túl, hogy mindketten szenior csapatokban élvezték a maguk sportágát, László 1996-ban hivatalosan is visszatért az FTC-hez.

„Novák Dezső invitált, ha már úgyis mindig kijárok a pályára, legyek szertáros. Mivel ismertem az öltözők világát, hangulatát és imádom a Ferencvárost, igent mondtam.” Ezzel kapcsolatban a Fradi egykori labdarúgója, majd szertárosa 1996-ban a következőket nyilatkozta: „Csak a Fradi-szív és a baráti hívó szó, ami ide köt, nekem nem hiányzik annyira az a pénz, amit itt keresek. Viszont örömmel jövök a barátok és a ferencvárosi szurkolók közé.”

Bár 1997-ben véget ért ez a megbízatás is, az érzések azóta sem változtak egyiküknél sem, a soroksári vendéglő üzemeltetése mellett, amikor csak tehetik, a helyszínen vagy a tévében nézik a Fradi meccseit – legyen az akár kézilabda, akár labdarúgás. „Annyira megszerettük a Fradit, hogy a szerelem azóta is tart, nem is tudtuk volna magunkat elképzelni más közegben. Az ember, ha kötődik valamihez… És minket minden oda kötött.”


Erzsi néni, Laci bácsi, nyugodjanak békében!