Jöhet a csoportdöntő

2018. július 7., szombat 15:09 | 14 napja 21 órája 49 perce
Hiába számított a magyar női junior válogatott nehéz mérkőzésre Montenegró ellen, nem okozott gondot a száz százalékos mérleg megőrzése.
Jöhet a csoportdöntő

Két döcögős, ugyanakkor kötelezőnek kikiáltott győzelem után (27-24 a brazilok, 33-20 a portugálok ellen) várta a magyar női junior kézilabda-válogatott a világbajnokság első hétvégéjét. Azért érdemes így, hétvégeként emlegetni, mert szombaton és vasárnap is pályára lép a Vlagyimir Golovin irányította együttes, ráadásul a csoport két legerősebb riválisa, előbb Montenegró, majd Norvégia ellen.

Aztán a szombati feladványt a lányoknak váratlanul simán sikerült abszolválni: a magyar csapat jóval gyorsabban és precízebben kézilabdázott, mint a montenegrói, ráadásul ki nem kényszerített hibából is a vendégeknél volt jóval több. A mieink főképp a keresztmozgásos támadásokkal zilálták szét az ellenfél védekezését, míg nekünk szinte kizárólag csak a Buducsnoszt Podgoricából ismerős beállóval, Tatjana Brnoviccsal, illetve a balátlövő Ivana Novakoviccsal akadt problémánk. A 13-7-es félidei vezetés lehetővé tette azt is, hogy a második játékrészben „már csak” taktikusan, a biztos vezetést megtartva, felszabadultan kézilabdázzon a válogatottunk. A ferencvárosi játékosok közül Faluvégi Dorottya és Márton Gréta például nem is lépett már pályára a fordulás után, és Háfra Noémi is nagyjából harminc-harmincöt percet töltött a parketten.

Tíz góllal, 27-17-re győztünk, vagyis jó hangulatban, szász százalékos mérleggel várhatjuk a vasárnapi csoportrangadót 18 órától a norvégok ellen, amelyen a csoportgyőzelem lesz a tét – ennek megszerzése könnyebb ellenfelet ígérne a negyeddöntőben.

Magyarország - Montenegró 27-17 (13-7)
A magyar gólszerzők: Klujber Katrin 5, Tóvizi Petra 5, Háfra Noémi 3, Márton Gréta 3, Faluvégi Dorottya 2, Lakatos Rita 2, Fodor Csenge 2, Kácsor Gréta 2, Kuti Bettina 1, Pásztor Noémi 1, Szabó Kitti 1.

Vlagyimir Golovin (szövetségi edző): – Ma minden sikerült, amit terveztünk, egyetlen 3-4 perces hullámvölgyünk volt, de ez belefért. Örülök, hogy mindenki pályára léphetett, próbáltam pihentetni is kicsit, mert a holnapi meccsnek óriási jelentősége van. Ha okosak maradunk, úgy mint ma, akkor az elég lehet Norvégia ellen is, de tény, hogy az más csapat lesz. Bízom benne, hogy valamelyest kiismerhetőek, és ha ezeket felismerjük, akkor nyerhetünk ellenük.

Fotó: MKSZ Facebook