Köke is ilyen lehetett

2017. november 30., csütörtök 12:24 | 16 napja 1 órája 38 perce
Van világklasszisunk, csiszolatlan gyémántunk, fantasztikus mentalitású csapatunk és váratlanul sikeres őszünk – Elek Gábor értékeli a félévet.
Köke is ilyen lehetett

A larviki Bajnokok Ligája-mérkőzést követően egy hét pihenőt kapott női kézilabdacsapatunk, azóta pedig már újra edzésbe állt a társaság – természetesen csak azok, akiknek nem érkezett meghívó a válogatottakba. Az itthon maradók, ahogyan azt az utóbbi másfél évben megszokhattuk, az MTK-val közösen gyakorolnak, mi pedig Elek Gáborral a mögöttünk hagyott félévet értékeltük.

Meglep, hogy itt tartunk most – négy ponttal a Bajnokok Ligája-középdöntőben, illetve az Érdet és a Győrt legyőzve az élen a bajnokságban?
Meg nem lep, de az igaz, hogy a várakozásaimon túlmutat.

Volt benned félsz a bajnokság előtt, vagy néhány fordulót követően, amikor az látszott, hogy valami nem az igazi még?
Nem az elején éreztem a gondot, az első meccsen legyőztük például 32-18-ra a Fehérvárt, és a felkészülésben sem volt különösebb probléma. A bajok a válogatott szünet után kezdődtek, október elején – az addig jól működő védekezésünk teljesen összeomlott, és ennek az eredményét láthattuk Szkopjéban, itthon a Larvikkal szemben, illetve a Thüringer elleni első félidőben is, az ETO-meccsre tudtuk csak újra összerakni. Ez érthetetlen helyzet volt számomra, mert akadtak már hasonló időszakaink, de olyanra nem emlékszem, hogy ennyi időbe telt volna, mire újra talpra állítjuk a védekezésünket. Negatív periódus volt, de szerencsére az eredményességünket nem befolyásolta igazán.

Teljesen elégedett vagy az összképpel?
Akkor lennék az, ha sikerült volna pontot csípnünk a Vardar Szkopjétól, ennyi bennem a hiányérzet, ennyi hiányzik a tökéletes őszhöz.

Hová érhetünk tavasszal erről az alapról elrugaszkodva?
Nagyon nehéz jósolni ilyenkor, amikor egy időszak lezárul, és hosszú időn át külön lesz a csapat. A fejemben természetesen összeállt, hogy mit szeretnék, de fontos tényező, hogy miként végzünk a világbajnokságon, és milyen állapotban kapom vissza a játékosokat. Ha nyolc közé jut a magyar válogatott, akkor csak karácsony után kezdjük újra a „rendes” munkát, mert muszáj pihennie kicsit mindenkinek. Egyszerűen azért, mert nem gépek, és azok, akik utaztak a vb-re, még csak fél nap pihenőt sem kaptak a larviki meccs után. Így lesz végül nagyjából két hetünk utolérni magunkat, mielőtt január 10-től feltorlódnak a mérkőzések. Tavaly is ennyi volt, akkor jól jöttünk ki belőle, s bár ez nem garancia rá, hogy idén is így lesz, ugyanazon az elven dolgozunk.

Lehet tavaszra még jobb a Fradi?
Az előző tavaszi Fradi egészen a Magyar Kupa-döntőig, Zizi (Szucsánszki Zita – a szerk.) kieséséig jobb volt, mint a mostani őszi, de csapatként és mentalitásban, győzni akarásban megint léptünk előre. Jól példázza ezt, hogy az idei két vereségünknél az egyiken mínusz tízről jöttünk vissza háromra, a másikon meg mínusz hétről egyenlítettünk. Iszonyatosan tud küzdeni ez a csapat, de szerintem nem játszik még úgy, ahogy tud, vagy, ahogy tudnia kellene.

Mitől léphetünk előre?
Számítok arra, hogy Zizi sokkal jobb állapotba kerül, illetve arra, hogy Marija Jovanovics visszatér. Tudom, sokan bántják őt, hogy gyengébb teljesítményt nyújtott, de azt csak mi tudjuk, hogy mennyire fontos része a csapatnak, mind emberként, mind játékosként. Szükségünk van rá.

Egyénileg kivel lehetsz különösen elégedett?
A fontos mérkőzéseken Misike és Nere (Kovacsics Anikó és Nerea Pena – a szerk.) rendre nagyon komolyan a csapat élére állt, Danicket (Danick Sneldert – a szerk.) lehet talán még ide sorolni, ők kimagaslottak, illetve a kapusaink egy-egy meccsen rengeteget tettek hozzá. Ami óriási öröm még számomra, az a három saját nevelésű játékosunk, Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi és Márton Gréta szereplése. Jönnek, fejlődnek, s bár rengeteget kell még tanulniuk, éles helyzetben is számíthatunk már rájuk.

Minek köszönhető az ő ugrásszerű fejlődésük?
Egyre tudatosabbak lettek, kiegyensúlyozott a lelki állapotuk, és kiemelkedő a hozzáállásuk. Háfra Noéminek kell talán a legtöbbet tanulnia még, taktikailag és technikailag is, ő csiszolatlan gyémánt, s nemcsak a Ferencváros, hanem a teljes magyar kézilabda számára. Grétit és Csibét kislány kora óta ismerem, emlékszem, Csibe öt-hat évvel ezelőtt Balatonszemesen a nyári táborban hatalmas, kerek szemekkel nézett rám, bármilyen cselt, mozdulatot mutattam neki, mindent megpróbált azonnal megcsinálni, aztán elárulta nekem, hogy ő itt, nálunk, a Fradiban szeretne ám befutni. Elmondhatatlanul büszke vagyok rájuk és nemcsak azért, amit a pályán mutatnak, hanem azért is, mert csodálatos emberek! Szoktuk emlegetni, hogy micsoda generációs különbségek vannak, hogy ez már egy más világ, s hogy milyenek a mai fiatalok – nos, ők olyan fiatalok, mint amilyen Köke (Kökény Beatrix – a szerk.) is lehetett valószínűleg ennyi idős korában. Szenzációs mentalitással, akarattal, tanulás vággyal, értelemmel…

A nyáron érkező játékosok közül egyedül Laura van der Heijden volt ismeretlen számodra, róla mi a vélemény fél év elteltével?
Azt előre tudtuk, hogy ő nem az a balkezes kézilabdázó, aki tíz méterről szétlövi az ellenfél kapuját, de a keresztmozgásokban jól használható, a Danickkel való páros kapcsolatban nagyon erős, fegyelmezett, és olykor védekezésben is jól helytáll. Ugyanakkor látni kell, hogy zárkózott ember, jóval kevesebbet kommunikál, mint, mondjuk Danick, s épp ezért, szerintem, idővel még jobb, kiegyensúlyozottabb lehet. A sport formát egyébként is lehetetlen állandó szinten tartani, a világklasszisok is csak attól azok, hogy ők egy bizonyos szint alá nem mennek.

Van nálunk ilyen?
Nerea Pena ez a kategória. Ő, ha magához mérten nagyon rosszul játszik, akkor is komoly problémát tud okozni az ellenfeleknek. Misike is halad efelé és Danickből lehet még ilyen egy-két éven belül, illetve Zizi egészségesen képes volt erre. De nincs olyan, hogy valaki állandóan a csúcson van. Ez mindig így volt, így is lesz – és nem csak nálunk.