Láthatatlan győzelem

2018. május 30., szerda 19:35 | 23 napja 14 órája 38 perce
Ahogy az várható volt, Magyarország idegenben is alaposan elpáholta a nála jóval szerényebb képességű koszovói válogatottat.
Láthatatlan győzelem

„Az elsődleges cél, hogy senki ne sérüljön meg, no meg szeretnénk jó mérkőzést játszani - summázta a koszovói Európa-bajnoki selejtező köré szőtt várakozásait még a mérkőzés előtt Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Kérésével nehéz lett volna vitatkozni, főleg annak tükrében, hogy a végletekig kiélezett bajnoki hajrá után két nappal játékosaink már a válogatott edzőtáborába vonultak, azt pedig mindenki sejtheti, hogy nem épp kisimult arccal. Koszovóba aztán például Bíró Blanka el sem utazott, miután a térdét fájlalta, és a szakvezetés tökéletesen felismerte, hogy ezt a meccset az első számú kapus nélkül is könnyedén kell behúzni.

Az más kérdés, hogy Blani így nem láthatta, mit művelnek a társak Koszovóban, ugyanis a helyi televíziós társaságnak megoldhatatlan problémát jelentett a "közvetítésre alkalmas jel legyártása" - ahogy a Sport1 közleményében fogalmaz.

Azt is csupán az EHF eredménykövetőjéből tudhattuk meg, hogy három gólt kaptunk az első félidőben, miközben tizenhatot lőttünk, vagyis a tévé okozta meglepetés után a mérkőzés nem hozott váratlan szituációt. A második játékrész az elsőhöz képest jóval gyengébbre sikerült, négyszer annyi gólt kaptunk, mint a harmincadik percig, de a győzelem, pontosabban, a kiütés így sem forgott veszélyben. 37-15-re (más források szerint 36-15-re...) nyertük végül a selejtezőt, ezzel pedig, ha csak Hollandia ki nem kap csütörtökön Fehéroroszországtól, matematikai bizonyossággá válik az Eb-részvételünk.

A selejtezősorozatot lányaink június 2-án, Kecskeméten, Fehéroroszország ellen zárják.

NŐI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
7. CSOPORT, 5. FORDULÓ
KOSZOVÓ–MAGYARORSZÁG 15–37 (3–16)
Ferizaj, 500 néző. Vezette: Hájek, Macho (csehek)
KOSZOVÓ:
Osmani – Aliu 3, Gjikokaj 5, Merditaj 2, Krasniqi 3, Kameri, Marku 1. Csere: Shedadi, Kelmendi (kapusok), Mehmeti 1, Ferataj, Rexhepi, Rugova, Salihu, Stagova.
Szövetségi kapitány: Agron Shabani
MAGYARORSZÁG: Janurik – Lukács 2, Háfra 3, Kovacsics 1, Kisfaludy 2, Hornyák D. 7, Schatzl 7.
Csere: Horváth-Pásztor (kapus), Karnik 2, Faluvégi 4, Puhalák 3, Szabó L., Tóth G. 1, Sirián, Pálos-Bognár 1, Szekerczés 4. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Az eredmény alakulása. 10. perc: 1–6. 21. p.: 1–12. 38. p.: 5–22. 50. p.: 10–29
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Kim Rasmussen
: – Elégedett vagyok a mérkőzéssel: mindenki kellő játéklehetőséget kapott, végig koncentráltan, magabiztosan kézilabdáztunk, teljesítettük a kitűzött apró célokat, elértük a kellő eredményt, az újoncok, kevéssé rutinos játékosok jól teljesítettek, és nem is sérült meg senki. Szóval kihoztuk a mérkőzésből, amit csak lehetett.