Nem volt kérdés

2017. szeptember 27., szerda 19:26 | 2 hónapja 17 napja 13 órája 33 perce
Először találkozott története során a magyar női kézilabda-válogatott Koszovóval, de ennek ellenére sem kegyelmezett neki, hanem nagyon megverte.
Nem volt kérdés

Nem sűrűn játszik mérkőzést az Elek Gyula Arénában a magyar női kézilabda-válogatott, ám ezúttal (szerdán este) itt kezdte meg a 2018-as franciaországi Európa-bajnokságra való selejtező sorozatot. Az ellenfél Koszovó nemzeti csapata volt, s bár ehhez a helyszínnek nem sok köze van, a győzelmünk már a mérkőzés előtt sem lehetett kérdéses – ami még fontosabb, hogy meccs közben sem volt az.

Koszovót elvégre csupán néhány éve ismerte el tagjaként az Európai Kézilabda-szövetség, tétmérkőzést is csupán ötöt vívott meg eddig története során. 2015 júniusában Európa-bajnoki előselejtezőn vereséget szenvedett Finnországtól és Izraeltől, így nem jutott tovább, majd 2016 decemberében világbajnoki előselejtezőn esett ki, miután Fehéroroszországban vereséget szenvedett Svájctól, Törökországtól és a házigazdáktól is. Idén viszont megtört a jég: júniusban Európa-bajnoki előselejtezőn hazai pályán legyőzte Grúziát és Izraelt, így bejutott a selejtezőkörbe.

A magyarhoz hasonló tudású (Európai elithez tartozó) csapattal azonban most először találkozott, és ez meg is látszódott tagjai minden megmozdulásán. Beszédes jelenet: amikor kedden este edzés céljából a társaság először lépett az Elek Gyula Arénába, a játékosok és vezetők jelentős része perceken át csak nézelődött és fotózkodott a csarnokban.

A meccsen nem bámészkodtak ugyan, de nem tudtak mit kezdeni a mieinkkel, még úgy sem, hogy eleinte meglehetősen rosszul működött a helyzetkihasználásunk. A keretből egyébként kimaradt (pontosabban: pihenőt kapott) Bíró Blanka, a kezdőben viszont Kovacsics Anikó, Lukács Viktória, Schatzl Nadine és Szekeres Klára is ott volt, Háfra Noémi pedig az utolsó negyed órában jutott szóhoz – sőt, az ötvenkettedik percben élete első felnőtt címeres mezben szerzett gólját is meglőtte!
Szóval a hatodik percben 4-1-re, a tizenhatodikban 6-2-re, a huszonhatodikban már 14-4-re vezettünk, a félidőre pedig 18-5-ös előnnyel vonulhattunk. A második játékrész szinte már csak formalitás volt, igaz, ahogy azt Kim Rasmussen szövetségi kapitány előre remélte, végig koncentrált játékot nyújtott a válogatottunk. Az utolsó percekben a közönséget - és magukat - szórakoztatták kézilabdázóink, Háfra Noni például Görbicz által előkészített pazar kínai figurából talált a hálóba. Joggal zúgott a lelátóról a vastaps - nemcsak ezért a gólért, hanem magáért a látványos győzelemért is.

NŐI KÉZILABDA, EB-SELEJTEZŐ, 7. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–KOSZOVÓ 37–12 (18–5)
Elek Gyula Aréna,
1000 néző. V: Backovic, Palackovic (szlovének)
MAGYARORSZÁG: Janurik – Lukács 3, Tomori 2, Kovacsics 2 (1), Mayer 1, Szöllősi-Zácsik 4, Schatzl 1.
Csere: Kiss É. (kapus), Szekeres 2, Bódi 6, Klivinyi 2, Kovács A. 2, Kisfaludy 2, Görbicz 6 (2), Háfra 3, Hársfalvi 1.
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
KOSZOVÓ: Osmani – Aliu 4, Gjikokaj, Qorraj 3, Hot, Kameri, Marku.
Csere: Rudaku (kapus), Krasniqi, Rexhepi 4, Stagova 1.
Szövetségi kapitány: Florent Beqiri
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–1. 14. p.: 6–2. 23. p.: 12–3. 27. p.: 14–4. 36. p.: 21–9. 46. p.: 27–11. 52. p.: 32–12
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. –

MESTERMÉRLEG
Kim Rasmussen:
– Az történt, amire számítottam, elégedett vagyok, a csapat végig koncentrált a mérkőzésen, főleg védekezésben. Jó volt, hogy mindenkinek adhattam lehetőséget, és jó volt látni a fiatal Háfra Noémit az első válogatott mérkőzésén.

Beqiri Florent: – Tudom, hol áll egymáshoz képest a két csapat, a magyarokat én a világ legjobb négy csapata közé helyezem. A miénk nagyon fiatal, ezt is tudom, ráadásul a legjobb játékosunk tegnap megbetegedett, ezért az előzetes terveket át kellett dolgozni. Azt kell mondanom, hogy reális az eredmény, erre számítottam, viszont a fiatal és ügyes játékosokból jó együttest lehet építeni. Ehhez időre van szükség. Nem állítom, hogy néhány év múlva biztosan legyőzzük a magyarokat, de lényegesen szorosabb mérkőzést tudunk majd játszani velük.