Óriási kiütés

2018. január 10., szerda 19:10 | 9 hónapja 6 napja 13 órája 14 perce
Idei legnagyobb különbségű győzelmét aratta női kézilabdacsapatunk, amelyben négy góllal mutatkozott be a 17 éves Bánfai Kíra.
Óriási kiütés

Aligha lehetett bizonytalan jóslat a Budaörs népligeti vendégjátéka előtt, hogy ha női kézilabdacsapatunk nem produkál a hétvégihez hasonló könnyelmű negyed órát, akkor simán szerezzük meg idei tizennegyedik bajnoki győzelmünket. Ennek ellenére öt perc után 1-1 volt az állás, a támadásaink addig meglehetősen lassúak voltak, még jó, hogy Szikora Melinda megőrizte kiváló formáját. Kisvártatva aztán a többiek is felzárkóztak kapusunk mellé, és nagyon komoly erődemonstrációt tartott csapatunk. Úgy tűnt kívülről, mintha a vendégek eleve feltartott kézzel érkeztek volna, de az mindenképp igaz volt, hogy kizárólag akkor, illetve addig fektetnek majd komoly energiákat a meccsbe, amíg esély mutatkozik a szoros eredmény elérésére. A budaörsi vezetőedző, Mihály Attila meccs előtti szavai is ezt támasztották alá: „El kell felejteni az eredményjelzőt, kizárólag a játékra kell koncentrálni és élvezni azt.”

22-7-re vezettünk a szünetben, és érezhető volt, ha lesz kedve a mieinknek hatvan percen át ezen a tempón kézilabdázni, akkor nagyon csúnya lehet a vége budaörsi szempontból. És volt… Mégy úgy is folyamatosan nőtt a különbség, hogy lassacskán nálunk is alább hagyott a koncentráció, lerohanás-ziccerben is vétettünk vagy négyszer. Nagy Lívia érkezett a második félidőben beállóba, Bánfai Kíra pedig jobb szélre – utóbbi az első 2000. után született ferencvárosi kézilabdázó az NB I-ben, január 28-án tölti majd be a 18. életévét! Könnyedén pályára kerülhetett ő is, ekkor már húsz góllal vezettünk… Sőt! Kíra nemhogy pályára lépett, négy gólt is szerzett, és ezzel a meccs legnagyobb ovációját is egyértelműen ő érdemelte ki. Óriási kiütés lett a vége, de ezzel együtt jól szórakozott az Elek Gyula Aréna közönsége - legalábbis a vastapsból erre következtetünk.

15. FORDULÓ
FTC RAIL CARGO HUNGÁRIA–BUDAÖRS KSN 42–22 (22–7)
Elek Gyula Aréna, 900 néző. V: Ónódi , Őri
FTC:
Szikora – Lukács 3, Háfra N. 7, Snelder 2, Szekeres, Kovacsics 3, Schatzl Nadine 4. Csere: Van Der Heijden 7 (3), Hornyák D. 4, Szucsánszki 1, Faluvégi, Márton 3, Jovanovics 4, Nagy L., Bánfai 4 (1).
Edző: Elek Gábor
BUDAÖRS: Wéninger – Ertl 1 (1), Hornyák Á. 3, Zsigmond V., Szabadfi, Szöllősi-Zácsik 1, Farkas E. 2.
Csere: Sipeki (kapus), Brettner 5, Juhos 4 (1), Pásztor 2, Rácz R. 4 (1), Kaczur.
Edző: Mihály Attila
Az eredmény alakulása. 9. perc: 4–2. 16. p.: 13–4. 26. p.: 20–7. 42. p.: 30–12. 48. p.: 36–14
Kiállítások: 2, ill. –
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Másik arcunkat mutattuk mint szombaton, és ennek örülök. Jó hangulatú mérkőzést játszottunk.
Mihály Attila: – Csapatomnak az utolsó negyedórában mutatott játéka volt értékelhető, a fiatalok belekóstolhattak, hogy milyen Európa egyik legjobb csapata ellen játszani.