Régi jó ismerősöket vertek kéziseink

2017. augusztus 9., szerda 16:06 | 2 hónapja 7 napja 17 órája 29 perce
Harmadik felkészülési mérkőzését is megnyerte az FTC-Rail Cargo Hungaria, női kézilabdacsapatunk azt a Vácot verte 36-30-ra az Elek Gyula Arénában, amelynek több egykori fradista is a tagja.
Régi jó ismerősöket vertek kéziseink

Németh András régi ismerősként tért vissza az Elek Gyula Arénába, a korábban a Ferencváros vezetőedzőjeként sikert sikerre halmozó szakember jelenleg a Vác szakmai igazgatója. Mintegy 300 szurkolóval együtt azt láthatta, hogy csapata az első percben vezetést szerzett, ám az elmúlt bajnokságot az ötödik helyen zárt váciak ekkor vezetek először és utoljára a meccsen.

Pillanatok alatt elhúztunk 6-2-re, időt is kértek a vendégek, de ez sem segített nekik, megdupláztuk az előnyünket, és a félidő derekára már nyolc volt ide (12-4). Főleg Nerea Pena, valamint Lukács Vica és Laura Van Der Heijden szórta a gólokat.

Elek Gábor mindkét szélen cserélt, az egyaránt a junior vébéről hazatért Faluvégi Dorottya és Márton Gréta is szerepet kapott, mindketten bátran játszottak, gólt is lőttek. A szünetig nem változott a különbség, így 21-13-mal fordultak a csapatok.

Az első 30 percben a játék szinte minden elemét uraltuk, a második félidőben azonban lépésről lépésre jött fel a Vác, amelyben Szamoránsky Piroska is szerepet kapott. A Ferencvárossal bajnoki címeket nyert beállónak tavaly novemberben született meg a kisfia, és féléves másodosztályú játék után folytatja ismét az élvonalban. Szamoránskyék két gólra zárkóztak fel, ám ekkor Kovacsics Anikó is megrázta magát, és végül magabiztos, hatgólos győzelemnek tapsolhatott a szép számú közönség.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA - VÁCI NKSE 36-30 (21-13)
Elek Gyula Aréna, 300 néző
gólszerzőink: Kovacsics 9, Van Der Heijden 5, Pena 5, Lukács 4, Schatlz 3, Snelder 3, Faluvégi 2, Márton 2, Mészáros 2, Jovanovics 1

Képünk az áprilisi bajnokin készült.