Tanulságos győzelem

2017. augusztus 26., szombat 18:43 | 30 napja 15 perce
Borzalmas első félidőt produkált csapatunk a Siófok ellen, aztán a másodikban összesen hat gólt kapott, és megszerezte a bronzérmet.
Tanulságos győzelem

Ha már a döntőbe jutás nem sikerült az 5. Elek Gyula – Rail Cargo Hungaria Nemzetközi Kézilabda Kupán, a bronzérmet mindenképpen illendő lett volna megszerezni. Mert előbbi torna a lebonyolítása és a sorsolás szeszélyéből következően, ha törvényszerű nem is, de legalább elfogadható eredmény volt (a fáradt és négy emberét nélkülöző Fradi találkozott a friss Thüringerrel, ugye), utóbbit azonban nyugodtan tekinthettük elvárásnak. Ehhez a második napon szintén a harmadik összecsapására készülő Siófokot kellett legyőzni.

A meccs elején aztán rögtön kiderült, hogy az előzőekben emlegetett két legnagyobb problémánk közül az egyik biztosan megoldatlan marad: a négy sérült belső játékosunk közül - Szucsánszki Zita, Hornyák Dóra, Mód Noémi, Nerea Pena - egyik sem épült fel (utóbbi kettő játékára volt esély), s ennek következtében azt sem tudhattuk, hogy a fáradtság mennyire maradt benne a lányokban.

Tíz percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, utána azonban megtorpantunk, és a siófok hat gólt dobott egymás után. Ami bántó volt, hogy az egészséges agresszivitás, az igazi tűz sem volt meg a mieinkben, így négy gólos hátránnyal, 16-12-es Siófok vezetéssel vonulhattunk az öltözőbe. A hideg zuhany után vélhetően nem volt csendes a következő tíz perc, mert a második játékrész elején már paprikás hangulat költözött a csarnokba. A nézőket a játékvezetői ítéletek és a siófoki vezetőedző, Lars Rasmussen teátrális megnyilvánulásai bosszantották leginkább, a játékosainkat pedig a hátrány.

Utóbbi szerencsére az ötvenedik percre elfogyott (ekkor már ezer fokon égett mindenki...), köszönhetően annak, hogy végre megtaláltuk a réseket Szemerey Zsófi kapus mellett, illetve a túloldalon Bíró Blanka nagyon komolyan elkezdett védeni. A fordítás ráadásul úgy jött össze, hogy Marija Jovanovics a második félidőben már csak a padon ült (az elsőben sem ment neki a játék), vagyis a Háfra Noémi, Kovacsics Anikó, Laura van der Heijden hármas játszotta végig a félidőt.

Hat és fél perccel a vége előtt Kovacsics Anikó hetesével háromra növelhettük volna az előnyünket, ám klasszisunk rontott, mire a Siófok időt kért. Gólt ez után sem szerzett a vendég együttes, s mivel Lukács Viktória gyönyörű szélső befutás után betalált, egy fokkal nyugodtabban mehettünk neki a záró öt percnek. Kovacsicsot és van der Heijdent emberfogással próbálta kivenni a Siófok, ez két támadás idejére meg is zavart minket, de aztán lezártuk a még nyitott kérdéseket, és végül 26-22-re győztünk.

A két félidő közötti különbség egészen elképesztő volt, míg az elsőben tizenhat gólt kaptunk, addig a másodikban csak hatot (jó volt a védekezés is, összesen tizennégy lövés ment a kapunkra, de Bíró Blani ebből nyolcat védett, ez pedig több, mint elfogadható). Óriási tanulság ez a csapatnak: félvállról venni soha, senkit sem szabad, ugyanakkor azt is érdemes az agyakba vésni, hogy megfelelő hozzáállással és játékkal, még hiányos kerettel is képesek vagyunk hat-hét-nyolc kapott góllal lehozni egy-egy félidőt. Abban nincs vita, inkább az utóbbit látnánk szívesen a jövőben...

ELEK GYULA – RAIL CARGO HUNGARIA NEMZETKÖZI KÉZILABDA KUPA,
a harmadik helyért:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Siófok KC 26-22 (12-16)

FTC: Szikora Melinda - Lukács Viktória 4, Marija Jovanovics 3, Danick Snelder 1, Szekeres Klára, Kovacsics Anikó 7, Schatzl Nadine 3.
Csere: Bíró Blanka, Laura van der Heijden 3, Mészáros Rea, Háfra Noémi 3, Faluvégi Dorottya, Márton Gréta 2

A DÖNTŐBEN
Thüringer HC - RK Krim Mercator
32-32 (17-15), hetesekkel: 4-3

A torna végeredménye:
1. Thüringer HC
2. RK Krim Mercator
3. FTC-Rail Cargo Hungaria
4. Siófok KC
5. Alba Fehérvár KC
6. Byasen Trondheim

A torna legjobb játékosa: Estelle Nze Minko (Siófok KC)
A torna legjobb kapusa: Dinah Eckerle (Thüringer HC)
A torna gólkirálya: Anne Hubinger (Thüringer HC)