Tartalékos felállásban kaptunk ki Dániától

2018. november 25., vasárnap 17:30 | 15 napja 4 órája 58 perce
Jó harminchét percig meglehetősen tartalékos összeállításban is tartottuk a lépést Dániával, ezt követően azonban nem volt esélyünk.
Tartalékos felállásban kaptunk ki Dániától

Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta az Európa-bajnokság előtt a magyar női kézilabda-válogatott – legalábbis az egészséges és viszonylag fitten maradt része. Mert bár a kispadon ott volt a Möbelringen-kupára nevezett magyar keret valamennyi tagja, az már a kezdés előtt a Magyar Kézilabda-szövetség által kiadott közleményből kiderült, hogy Kovács Anna és Klivinyi Kinga nem lép pályára Dánia ellen, sőt, Kinga még az Eb-re sem utazik, mert a korábban műtött válla érzékennyé vált és túl nagy lett a rásérülés veszélye. Ha pedig hozzátesszük, hogy Kim Rasmussen szövetségi kapitány azt is előre vetítette, hogy a franciák, valamint a norvégok ellen extra terhelést kapó Háfra Noémit és Kovacsics Anikót teljesen indokoltan pihenteti ezúttal, nem is kell tovább magyarázni beszámolónk első mondatát. Egyébiránt Janurik Kinga is részben ilyen megfontolásból került a kapuba, hiszen Bíró Blanka remek teljesítményt nyújtott szombaton a világbajnoki címvédő Franciaország ellen, de ha már esélyt kapott, akkor kiválóan élt is vele. A kapus közel ötven százalékos hatékonysággal védett, és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy az első félidőben még ebben az összetételben is partnerei voltunk Dániának. A támadójátékunk akadozott, pedig a körülményekhez képest mindent megpróbáltunk. Igaz, a minden most kimerült abban, hogy Kiss Nikolett, Pálos-Bognár Barbara, Planéta Szimonetta és Tóth Gabriella váltogatta egymást a belső három poszton, illetve, hogy Szabó Laurával és Tóvizi Petrával megnéztük a kettő beállós játékot is. Összesen nyolc gólt tudtunk összeszorgoskodni a szünetig, de Januriknak köszönhetően meccsben voltunk így is, 10-8-as hátrányunk abszolút esélyt kínált a második játékrészre.

Főleg úgy, hogy a fordulás után pályára kerülő Kiss Éva talán még Januriknál is több labdát fogott. A dán szélsők a második játékrész elején elkeseredetten próbálkoztak vele szemben, aztán később szinte már be se mertek ugrani. A hátulról jövő támogatást gyorsan kihasználva egyenlíteni tudtunk (10-10), a következő tíz percben azonban csak kétszer sikerült az ellenfél kapujába találnunk, miközben hatot kaptunk, és először a meccsen négyre távolodtunk (16-12). Meglehetősen pontos képet adott a mai válogatottunk helyzetéről, hogy ebben a periódusban Schatzl Nadine néhány percen át balátlövőként is megvillanthatta tudását…

Az utolsó tíz percre teljesen elfogyott az erő és a koncentráció, de ezzel együtt is nehéz bármiféle szemrehányást tenni a csapatra. Bíró Blanka, Háfra Noémi, Kovacsics Anikó, Klivinyi Kinga, Mészáros Rea és Kovács Anna a melegítőjét sem vette le ezen a délutánon, de a pihenő nekik valószínűleg jóval többet ért az Európa-bajnokság szempontjából, mint, ha mondjuk újra végletekig küzdve velük a csatasorban eggyel legyőztük volna most Dániát. Mindenesetre nem egészen egy hét múlva, már tét helyzetben, Franciaországban kiderül…

NŐI KÉZILABDA
MÖBELRINGEN-KUPA, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–DÁNIA 16–23 (8–10)
Oslo, Telenor Aréna, 3798 néző. V: Jörum, Kleven (norvégok)

DÁNIA: Reinhardt – Östergaard 4 (2), Tranborg 3, K. Jörgensen 1, Bodholt 3, Hansen 1, Woller 3.
Csere: Höjlund, Heindahl 1, Iversen, Pedersen 2, Offendal 3 (3), Hylleberg 1, De la Cour 1.
Szövetségi kapitány: Klavs Bruun Jörgensen
MAGYARORSZÁG: Janurik – Lukács, Kiss N. 2, Pálos-Bognár 1, Tóvizi 2, Tóth G. 2 (1), Schatzl Nadine 1.
Csere: Kiss É. (kapus), Planéta 5 (1), Szabó L. 1, Orbán Adrienn 1, Kazai 1
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Az eredmény alakulása. 6. p.: 1–1. 16. p.: 4–4. 24. p.: 8–6. 28. p.: 9–8. 34. p.: 10–10. 42. p.: 15–12. 50. p.: 20–15. 56. p.: 21–15
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Klavs Bruun Jörgensen
: – Elégedett vagyok a győzelemmel, főleg azzal, hogy csak tizenhat gólt kaptunk. Egy kicsit jobban odafigyelve nyerhettünk volna még nagyobb különbséggel is.
Kim Rasmussen: – Sajnálom a szurkolókat, a sajtót, mindenkit, amiért ilyen lett ez a meccs – ha lett volna rá mód, jobb lett volna le sem játszani. De az Európa-bajnokságot kell szem előtt tartanom, óvnom kell a lányokat, ezért álltunk ki ilyen összeállításban, és ezért nem cseréltem be több játékost. Akik a pályán voltak, igazán igyekeztek, a védekezésünk és a kapusaink most is jók voltak. Ilyen körülmények között nem lehetett esélyünk a győzelemre, de az utolsó húsz perc hibái miatt akkor is dühös vagyok, ha teljesen érthető, hogy elfáradtunk.