Telt ház előtt játszhatunk a feljutó ellen

2018. szeptember 7., péntek 11:35 | 2 hónapja 6 napja 9 órája 12 perce
A Ferencváros ellen vívja első hazai mérkőzését az idényben a Mosonmagyaróvár - már csak a vendégszektorba lehet jegyet kapni.
Telt ház előtt játszhatunk a feljutó ellen

A korábbi Fradi-kedvenc Kovacsicz Mónikával és telt házzal várja a Mosonmagyaróvár a Ferencvárost - pénteken 18:30 órától a 2017-ben átadott UFM Arénában először lép pályára bajnoki mérkőzésen a Fradi, épp ezért nagy a készülődés a meccs körül. A hazai szektorokba szóló valamennyi belépő elkelt, és nincsenek kétségeink afelől, hogy a Fradi-szurkolók számára fenntartott 80 jegy is gazdára talál.

Vagyis a körítéssel nem lesz gond, illetve, ha női kézilabdacsapatunk hozzávetőlegesen a tudásának megfelelően játszik, akkor a Fradi-győzelemmel sem. Az MKC-ról egyébként viszonylag közeli emlékeink vannak, hiszen augusztus 14-én még edzőmérkőzésen vertük 36-24-re. A meggyőző különbség ezen a meccsen csupán a hajrára alakult ki, félidőben például csak kettő gól volt az előnyünk, és Elek Gábor kemény mondandója is kellett ahhoz, hogy a védekezésünk megfelelő hőfokra melegedjen - a második játékrészben a mi tizenkilenc gólunkra csak kilencszer tudott válaszolni az MKC.

"Jó néhány hibát elkövettünk az MTK ellen, így a legfontosabb célunk, hogy ezeket most kijavítsuk - mondta Szemerey Zsófi, aki három éven át szerepelt korábban a Mosonmagyaróvárban (igaz, csak a harmadik évben volt valóban ez a csapat neve). - Nem is kérdés, hogy csak a győzelem elfogadható számunkra, és közben a Bajnokok Ligájára való felkészülést is szem előtt kell tartanunk. Biztosan kiváló hangulat fogad minket majd a csarnokban, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy jó mérkőzést játsszunk."

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
2. forduló

Mosonmagyaróvári KC SE - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín:
UFM Aréna
Időpont: 2018. szeptember 7. 18:30
Játékvezető:
Őri Erika és Pozdena Erika
Jegyár: 1800 Ft. Pénztárnyitás: 17 órakor (80 darab belépő áll rendelkezésre a vendégszektorba!)