Újabb krimibe illő mérkőzés, de újabb győzelem

2018. november 4., vasárnap 15:41 | 9 napja 1 órája 23 perce
Ismét elképesztő izgalmakat hozott női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzése, amelyen a szív - és a Ferencváros diadalmaskodott!
Újabb krimibe illő mérkőzés, de újabb győzelem

„A németekben nagyon sok tartalék maradt, ha okosak, és ezt elő tudják hívni, még nehezebb dolgunk lesz, mint két hete volt…” – mondta Elek Gábor a Bietigheim elleni mérkőzés előtt. Ráadásul azóta se lettünk többen, bár Danick Snelder legalább már a kispadra leült, és úgy tűnt, ha nagyon kell, néhány percet talán vállal is. Eleinte aztán azt gondoltuk, szükség is lesz majd holland beállónk játékára, legalábbis óriási lendülettel kezdett a német ezüstérmes ellenfelünk, tizenkettő perc után már nyolc lőtt gólnál járt. Ehhez képest még elfogadható volt, hogy csak egy gólnyi volt a hátrányunk, vagyis a támadójáték nálunk is jól működött. Elsősorban Háfra Noémi és Kovacsics Anikó vállalta fel a lövéseket, majd Klivinyi Kinga is előhúzott néhány átlövést a cilinderből. Mindezek ellenére az volt az ember érzése, hogy hiába a fantasztikus hangulat, a csurig telt érdi aréna (egyedül a három német megszállott dobos keserítette a körülötte ülő néhány tucat ember életét… Elképesztő, ők gyakorlatilag a meccset sem nézték, csak püfölték a dobjukat, mindezt füldugóval a fülükben…) és az akarat, sehogy sem bírjuk átvenni a vezetést. Hetesek maradtak ki döntetlennél, kicsúszott a labda a kézből, szóval nehéz szülés volt, mire a 21. percben Schatzl Nadine rövidbe eleresztett bombájával végre mi álltunk jobban (11-10).

A hajrá pedig egészen kiválóan sikerült, Schatzl újabb találata, Klivinyi, Háfra és Kovacsics gólja, illetve Szemerey Zsófi hetes védése is komoly tapsot ért, 7-3-ra nyertük a játékrész utolsó tíz percét, vagyis 17-13-nál mehettünk pihenni.

Ettől azonban még nem volt "kész" ez a meccs, Martin Albertsen, a vendégek edzője az aréna szomszéd termében - ami egyébként hétköznapokon egy birkózó csarnok - alaposan leteremtette övéit, akik a fordulás után újra ritmust váltottak. Fokozatosan zárkózott a Bietigheim, s bár egy ideig jól tartottuk a fórt, 24-21-nél még három megvolt a félidei négy gólból, 27-26-nál, tíz perccel a vége előtt újra ellenfelünknél volt az előny.

Idegőrlő végjáték jött - újra... Négy percen át nem esett gól, amikor Kovacsics Anikó labdalopása ezúttal is gólt ért. Talán mondani sem kell, tombolt az aréna, hát, még amikor Háfra Noémi a saját kilencesétől a visszafelé (a kapufának) sprintelő Salamakha kapujába lőtt. Öt perc volt vissza, és kettő volt az előnyünk. Sőt, lett három is, miközben előbb Mészáros Reát, majd Schatzl Nadine-t is kiállították kettő percre, utóbbit egészen biztosan jogtalanul. Ha erő már nem is volt, szív akadt, méghozzá óriási, amilyen talán csak nekünk van. Előbb Nerea Pena, majd Márton Gréta is hátrányból bombázott a német kapuba, sőt, még Kovacsics is rátett egyet és eldöntöttük a meccset! Ha az elképesztően izgalmas hajrá után viccelni akarunk, azt feltétlenül hozzátehetjük, hogy az utolsó fél perc már sima volt, hiszen hárommal vezettünk... Talán Érd szelleme, a fene tudja, hogy most már másodjára játszottunk krimibe illő mérkőzést, de ha mindig győzelem a vége, ezt talán később sem bánja senki. Van még valami, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni (később bővebben is foglalkozunk majd ezzel, egyelőre a kommentár helyett a számok beszélnek!): Kovacsics Anikó tizenhét lövésből tizenöt gólt szerzett.

A lényeg, hogy megvan, hogy ez is megvan, legyőztük a Bietigheimet, és a továbbjutás küszöbére álltunk!

FTC-Rail Cargo Hungaria - SG BBM Bietigheim 33-30 (17-13)
FTC: Bíró B. – Faluvégi 1, Pena 3, Kovacsics 15 (5), Mészáros R., Háfra N. 7, Schatzl Nadine 2
Csere: Szemerey (kapus), Hornyák D., Klivinyi 4, Lukács V., Márton 1
Edző: Elek Gábor
BIETIGHEIM: Eckerle – Malestein 6, Van der Heijden 4, Naidzinavicius 5 (3), Visser 2 (1), Lauenroth 1, Braun 4
Csere: Salamakha (kapus), Kudlacz 5, Rozemalen, Schulze 3
Edző: Martin Albertsen
Érd, 2200 néző. V: Brkic, Jusufhodzic (osztrákok)
Az eredmény alakulása. 4. p.:
1–3. 12. p.: 6–8. 17. p.: 9–9. 21. p.: 12–11. 27. p: 15–12. 35. p.: 21–16. 39. p.: 22–20. 43. p.: 25–22. 50. p.: 26–27. 56. p.: 30–27. 58. p.: 30–29.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 7/4