Utoljára még nagyon kellene egy bravúr

2018. november 16., péntek 20:23 | 24 napja 2 órája 33 perce
Kettő középdöntős pont múlik női kézilabdacsapatunk utolsó 2018-as mérkőzésén – rettenetesen nehéz lesz a fél norvég válogatott ellen a BL-ben.
Utoljára még nagyon kellene egy bravúr

Ez most nagyon kell – de rettenetesen nehéz lesz. Jó egy héttel ezelőtt a CSM Bucuresti elleni mérkőzésről elmondhattuk, hogy több szempontból is rengeteget jelentett volna a győzelem, ugyanakkor tisztában lehettünk azzal is, a román sztárcsapat az esélyesebb. Remélhettük továbbá, hogy a kristiansandi idényzáró tét nélküli meccsé szelídül (ehhez a Bietigheim hazai győzelmére lett volna szükség a Vipers ellen), azonban végül ez sem jött össze. Így a továbbjutás ugyan már zsebben van, az még a szombat délután kérdése, hogy kettő vagy négy ponttal kezdjük a középdöntős csoportkört – és ez egyáltalán nem mindegy.

Itt tartunk tehát most, megtépázva, megfogyva, sérülésektől sújtva, betegséggel gyötörve, de lélekben talán – hisszük! – mégis erősen, és ha egészen a negyeddöntőig pillantunk előre, győznünk kell Norvégiában. Úgy, ahogy tettük azt Ludwigsburgban, hasonlóan szorult helyzetben, ahogy a Vipers ellen hazai pályán, hátrányból felállva vagy épp a Siófok ellen, amikor gyakorlatilag már mindenki a vesztünkre fogadott volna. Erőt meríthetünk abból is, hogy a matek egy évvel ezelőtt is ugyanez volt, akkor a Larvikot váratlanul könnyedén sikerült felülmúlni – igaz, ez a Vipers, keretében hat friss Európa-bajnoki meghívóval rendelkező norvég válogatottal jóval erősebb együttesnek tűnik.

„Jól látható a Vipersen, hogy hétről hétre fejlődik, köszönhetően a Bajnokok Ligája-mérkőzéseknek – mondta női kézilabdacsapatunk vezetőedzője, Elek Gábor. – A BL-rajt előtt a nem túl erős norvég bajnokságban könnyedén nyerte a meccseket, ezért az elején a komolyabb riválisokkal akadt gondja, most viszont az egyik legjobb formában lévő csapat. Ezzel szemben nálunk akad bőven probléma – Danick Snelderre nagyon valószínű, hogy most sem számíthatok, Nerea Pena betegeskedik, és meglehetősen kevesen vagyunk. De győznünk kell! Azt akarom látni, hogy ezen az őszön utoljára még egyszer küzdünk, harcolunk, ha kell, hogy elhisszük, a rengeteg gond ellenére is nyerhetünk. Ha a támadójátékunk jól működik és nem adunk esélyt a Vipersnek arra, hogy rohanjon, az már elég lehet, de, persze, nem olyan könnyű ezt megvalósítani…”

A csapat a mérkőzés előtti este ezzel együtt nyugodtan és jó sebességen (még, ha hiányos létszámban is) edzett – a többi már szombaton 15:30-tól következik.

Vipres Kristiansand - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Kristiansand, Aquarama Kristiansand
Időpont: 2018. november 17. (szombat) 15:30 óra
Játékvezetők: Aleksandar Pandzic és Ivan Mosorinski (szerbek)
Jegyár: 150 korona (16 év alatt 110 korona), ~5000 Forint.
Online ITT, vagy személyesen a helyszínen lehet vásárolni.