Váci edzőmeccs

2017. december 20., szerda 16:55 | 1 hónapja 8 órája 49 perce
Vácott játszott és nyert edzőmérkőzést női kézilabdacsapatunk, amelyből hiányoztak még a világbajnokságot megjárt légiósaink.
Váci edzőmeccs

„Nekem nem év végi, sokkal inkább újévi hangulatom van most már” – mondta Elek Gábor szerdán délután adott évértékelő interjúja előtt, s utalt ezzel arra, hogy hiába közeledik a karácsony, hiába, hogy a legtöbb sportágban ilyenkor vonulnak pihenőre az edzők, játékosok, a női kézilabdában karácsony körül bizony már gőzerővel zajlik a munka. A Fradi például december 30-án a Dunaújváros ellen újra bajnokit játszik, sőt, január 20-ig további öt mérkőzést vív meg – vagyis nagyüzem kezdődik. Épp egy hónap múlva egyébiránt Vácra látogat majd együttesünk, csakúgy, mint most, szerda délután, annyi különbséggel, hogy ezúttal még csak felkészülési meccsen találkozott egymással a két fél.

A mieinkhez hétfőn csatlakozott a világbajnokságot megjárt nyolc magyar válogatott kézilabdázónk (december 26-ig kapott szabadságot Nerea Pena, Danick Snelder és Laura van der Heijden), azóta háromszor edzettek a társakkal szerda délutánig – ebből is látszik, hogy az edzőmeccsen kizárólag a gyakorlás, a nemcsak testben, hanem főleg „fejben való visszatérés” volt a lényeg. A játék is ennek megfelelően alakult, Elek Gábor a játékperceket figyelve forgatta csapatát, az állás pedig a félidőig meglehetősen szoros volt. A váci kapuban a Ferencvárosból kölcsönadott Suba Sára kimondottan jól védett harminc percen át, ennek is köszönhették a hazaiak, hogy rendre döntetlen közelében voltak, sőt egyszer még a vezetést is átvették a huszadik percben. Jellemző, hogy a félidőre kialakuló háromgólos vezetésünk az addigi legnagyobb volt (Hornyák Dóra lőtt a dudaszó pillanatában a kapuba Márton Gréta labdaszerzése után). Örülhettünk annak is az első játékrészben, hogy műtéte után visszatért a pályára Marija Jovanovics.

A fordulás után egyet feljebb váltottunk a fokozaton, s ez elég is volt ahhoz, hogy gyorsan magabiztosra növeljük az előnyt. Hornyák Dóra átlövései nagyon ültek, jobb- és balátlövőből is óriási gólokkal késztette elismerő tapsra a közönséget, de Kovacsics Anikó és Háfra Noémi is megvillantotta néhányszor, amit valójában tud.

35-29-re nyertük végül az edzőmeccset, amely a célját elérte: az újrakezdésnél szokásos hibák tökéletesen megmutatkoztak, vagyis bízhatunk benne, hogy tíz nap múlva, a DKKA elleni bajnokin ezeket az "újévi hibákat" már nem követjük el még egyszer.
Mindezt a Fradi férfi kézilabdázói már a helyszínen nézték végig, elvégre 18 órától itt zárják az évet rendkívül fontos bajnokin - a példa adott, már csak ismételni kellene.



FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
GVM Europe-Vác – FTC-Rail Cargo Hungaria 29-35 (15-18)