Válogatott átlövő érkezett

2017. március 6., hétfő 12:35 | 1 hónapja 18 napja 22 órája 6 perce
Európa-bajnoki és világbajnoki ezüstérmes holland válogatott jobbátlövőt igazolt a Fradi női kézilabdacsapata, s öt játékosával is hosszabbított.
Válogatott átlövő érkezett

Sajtótájékoztatón jelentette be az FTC-Rail Cargo Hungaria, hogy 1+1 éves szerződést kötött a 169-szeres holland válogatott balkezes átlövővel, Laura Van der Heijdennel.

Az 1990. július 27-én született kézilabdázó húszéves koráig szerepelt hazájában (az LHV Leusdenben, a Venus Nieuwegeinben és a VOC Amsterdamban), majd a német első osztályú VfL Oldenburg játékosa lett. Négy év múltán igazolt a dán Esbjergbe, ahonnét nyáron teszi át a székhelyét Budapestre. Laura a holland válogatott tagjaként a decemberi Európa-bajnokságon is részt vett, sőt, ő szerezte csapatában a negyedik legtöbb akciógólt, összesen tizennyolcat, ezek közül hármat a döntőben.

"Három szempontot vettünk figyelembe, amikor kezdeményeztük Laura Van der Heijden átigazolását: azt, hogy balkezes átlövő, hogy támadásban és védekezésben is hasznunkra lehet, illetve továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy jó mentalitású játékosokkal dolgozzunk együtt - mondta Elek Gábor vezetőedző. - Bízom benne, hogy vele még tovább fejlődik a csapatunk, és segítségünkre lehet a céljaink elérésében."

További remek hír Fradival kapcsolatban, hogy öt meghatározó játékosa új szerződést kötött klubunkkal: Marija Jovanovics egy, Schatzl Nadine kettő, Lukács Viktória három, Nerea Pena kettő és Szekeres Klára egy évvel hosszabbított.