Veszélyes ellenfél

2018. február 10., szombat 10:36 | 6 hónapja 11 napja 13 órája 8 perce
Nyomás nélkül játszhat ellenünk a német bajnok, épp ezért vélhetően rettenetesen nehéz dolgunk lesz.
Veszélyes ellenfél

Nem nyert még 2018-ban mérkőzést a Bajnokok Ligájában a Bietigheim, a Thüringertől 28-26-ra, a Vardar Szkopjétól pedig 38-26-ra kapott ki, a középdöntőben meglévő kettő pontja még az első csoportkörből, a Buducsnoszt Podgorica legyőzéséből (27-21) maradt. Ráadásul a német klub, amelynek a tavalyi volt története első bajnoki aranyérme, a mostani pedig az első szezonja a BL-ben, ezer sebből vérzik, sérülések sújtják, így a legutóbbi összecsapásán is összesen tizenkettő játékost tudott benevezni Martin Albertsen vezetőedző. Ettől még azonban véletlenül se gondolja senki, hogy előre lefutott meccs lesz a szombat délutáni, de ha valaki mégis ekképp számolna, annak emlékeztetőül annyi jusson eszébe, hogy tavaly a Lipcse kísértetiesen hasonló helyzetben érkezett Magyarországra, és csak nagy nehézségek árán tudtuk legyőzni (26-22).

A németek mindenesetre nem bízták a véletlenre az utazást, már csütörtök kora délután landoltak Budapesten, pedig szerdán még bajnokit játszottak, egy góllal, 26-25-re verték a Bundesliga harmadik helyén álló Metzingent, és őrzik a második pozíciót. A BL-középdöntős csoportban az ötödikek, csak jobb gólkülönbségükkel előzik meg a Thüringert, de mégis veszélyes ellenfélnek ígérkeznek. Egyrészt, mert bármiféle nyomás nélkül kézilabdázhatnak, másrészt van néhány klasszis játékosuk – elsősorban a holland válogatott kapus, Tess Wester és a lengyel balátlövő, az orrunk alá már annyiszor borsot törő Karolina Gudlacz-Gloc határozhatja meg a Bietigheim teljesítményét.

„Nagyon gyorsak és általában hatvan percen át tudják tartani a szintet, a tempót, ez a legnagyobb erényük – mondta Danick Snelder, aki jól ismeri a klubot, valamint jó néhány játékosát is, elvégre hat éven át Németországban játszott a Ferencváros előtt. – A két hármas védőjük nagyon magas és erős (Luisa Schulze, a teljes BL-mezőny legmagasabb játékosa Kristine Breistollal holtversenyben, 192 centiméter), szóval remélem, hogy a szélsőinket jó sokszor meg tudjuk majd játszani, inkább onnét lehet jó esélyünk, mint belül.”

Kezdés 16:30 órakor, a helyszínen 14:30-tól kapható még belépő az összecsapásra.

Kovacsics Anikó és Danick Snelder véleményét az alábbi videóból tudhatják meg.



BAJNOKOK LIGÁJA
Középdöntő, 3. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – SG BBM Bietigheim
Helyszín:
Dabas, Obo Aréna
Időpont: 2018. 02. 10. 16:30 óra
Játékvezető: Georgios Panayides és Marios Andreou (ciprusiak)
Jegyár: 2500-5500 Ft (online itt 12:30-ig, a helyszínen személyesen pedig 14:30-tól)
TV: Sport 1