Vesztes nyitány

2017. december 2., szombat 22:17 | 13 napja 15 órája 45 perce
Háfra Noémi lőtte a mieink közül a legtöbb gólt, de esélye sem volt a magyar női kézilabda-válogatottnak Norvégia ellen a világbajnokság nyitányán.
Vesztes nyitány

Épp egy hete még a Möbelringen-kupán mérkőzött meg egymással a magyar és a norvég női kézilabda-válogatott, s az akkori 29-24-es vereségünk után azt érezhettük, hogy a játék képe alapján többet érdemeltünk, elvégre a 44. percig vezettünk, illetve hattal a vége előtt döntetlenre álltunk még. Fogadkoztunk is, hogy a világbajnokság (számunkra) nyitómeccsén lesz esélyünk visszavágni – csakhogy azt nem tudhattuk, hogy mennyi maradt rejtve a felek tudásából.

Ez utóbbi kérdésre sajnos viszonylag gyorsan választ kaptunk, legalábbis negyed óra után kristálytisztán látszott, hogy ezen a napon a norvégok sokkal jobban, mi pedig sokkal rosszabbul kézilabdázunk. Elöl nem nagyon találtuk a kapu felé vezető utat, tizenegy perc alatt csak Szöllősi-Zácsik Szandra lőtt egy gólt tíz méterről, illetve Schatzl Nadine kettőt falatnyi helyről beugorva (tehát nem igazán helyzetből) – miközben kaptunk kilencet, s egyszer már időt is kellett kérnie Kim Rasmussennek. Amikor a szövetségi kapitányunk a tizennyolcadik percben újra megnyomta az időkérést jelző gombot (merthogy ezen a világbajnokságon nem a megszokott zöld, T-betűt tartalmazó táblával lehet kikérni az egyperces szünetet), már nyolc gól volt a hátrányunk, és érezhető volt, hogy innét Norvégia ellen csak akkor lehet felállni, ha töretlen a hit, és átlag feletti a teljesítmény.

De a két kritérium közül a második semmi esetre sem teljesült. Támadásban kicsit talán többet mutattunk, jól működött a hét a hat elleni játékunk (mindaddig, amíg ezt két beállóval csináltuk, miután egyetlen beállónak Szekeres Klára maradt, és négy belső emberrel, Szöllősi-Zácsikkal, Klvinyivel, Görbicz-cel és Kovacsiccsal próbálkoztunk, rögtön megfeneklett a taktika), de a védekezésünk katasztrofális volt, huszonegy gólt kaptunk a szünetig. Tíz volt közte a félidőben, így a második játékrészben – ha a csoda lehetőségét nem számítjuk – csupán annyi maradhatott célkitűzésnek, hogy a keret valamennyi tagja felvegye a világbajnokság ritmusát, illetve, hogy amennyire lehet, mentsük meg magunkat a kiütéstől.

E két kívánalom majdnem maximálisan teljesült, hiszen kettővel közelebb értünk a végére, „csak” nyolc góllal kaptunk ki a fordulatszámot jócskán visszavevő norvégoktól, és Mészáros Reát leszámítva mindenki pályára lépett.

A mieink legeredményesebbje a harminc perc alatt hét kísérletéből négy gólt szerző, s további két hetest kiharcoló Háfra Noémi lett, erre pedig kimondottan büszkék lehetünk, elvégre Noni a válogatott keretünk legfiatalabb játékosa, és élete első felnőtt világversenyén vesz részt.

Sok idő nincs a kesergésre, vasárnap már az első fordulóban meglepetésre Lengyelországtól vereséget szenvedő Svédországgal játszik a magyar nemzeti csapat.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ (BIETIGHEIM-BISSINGEN)
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 30–22 (21–11)
Bietigheim, 3600 néző. V:
Hansen, Christiansen (dánok)
NORVÉGIA: Lunde – Skogrand 1, N. Mörk 7 (3), Bratstett 4, Kristiansen 2, Oftedal 4, Herrem 3.
Csere: Grimsbö (kapus), Löke 3, Arntzen 2, Solberg 3, Kurtovic, Jacobsen 1.
Szövetségi kapitány: Thorir Hergeirsson

MAGYARORSZÁG: Bíró B. – Bódi 3, Tóth G., Görbicz 3 (1), Mayer, Szöllősi-Zácsik 1, Schatzl Nadine 3.
Csere: Janurik (kapus), Szekeres, Kovacsics 2 (1), Kisfaludy 2, Klivinyi, Kovács A. 3 (3), Lukács V. 1, Háfra N. 4.
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–2. 10. p.: 8–2. 19. p.: 13–5. 26. p.: 18–9. 38. p.: 25–15. 52. p.: 27–19. 57. p.: 29–19.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 7/5