FTC-PMFC 4-1

2013. február 2., szombat 11:07 | 6 éve 17 napja 4 órája 47 perce
Csapatunk Cukic, Aborah, Peric és Otten góljával 4-1-es győzelmet aratott a Pécs felett.
FTC-PMFC 4-1
FTC-PMFC 4-1

A mérkőzést megelőzően

Csapatunk ma délben a PMFC együttesével találkozik felkészülési mérkőzésen, Szekszárdon. A mieink a héten két találkozót már játszottak, a Vácot 3-0-ra, a Szolnokot 2-1-re verték.

A szekszárdi műfüves pályát körbeállták a szurkolók, akik a rendelkezésükre bocsátott két mobillelátót is megtöltötték, közel ezer drukker látogatott ki az összecsapásra.

I. félidő

A mieink fehérben, a pécsiek piros-feketében léptek pályára, a mérkőzést a PMFC kezdte.

Az első percben azonnal nagyot kellett védenie Jovának: Szatmári L. lőtt 23 méterről, szabadrúgásból, kísérlete a sorfalon megpattant, így kapusunk a léc alól, bravúrral tolta ki a labdát.

Az első nagyobb helyzetünkre a 11. percig kellett várni: Cukic ugratta ki Bödét, aki jobb oldalról, 12 méterről lőtt, Dibusz vetődve ütötte szögletre a labdát.

Nem sokkal később két lehetőségünk is adódott. Előbb Jovanovic szerzett labdát, majd egy kényszerítő után 25 méterről lőtt, Dibusz csak ki tudta ütni a labdát. Ezután Aborah lapos lövését védte a pécsi kapus.

A 23. percben Grumic vette át a labdát a tizenhatosunkon belül, ám a kijövő Jova mellett nem sokkal mellé gurította a labdát. Az ellentámadásból Aborah fejelt centikkel a bal alsó mellé.

A 34. percben egy baloldali középreadás után Grumic lőtt közelről a kapuba, 0-1.

A félidő hajrájában Jenner cselezgetett a balszélen, majd középre adott, ahol az érkező Böde kevéssel maradt le a labdáról.

A 44. percben sikerült az egyenlítés: Jenner szögletét Dibusz ütötte a magasba, a lehulló labdát Böde Cukichoz fejelte, aki néhány méterről a kapuba lőtt, 1-1.

A csapatok 1-1-es döntetlennel mentek a szünetre.

II. félidő

A második félidőre Milan Peric és Junior Fell állt be csapatunkba Lelo és Somalia helyett.

Az 53. percben csapatunk megszerezte a vezetést: Jenner középreívelt szabadrúgását Böde fejelte vissza Aborahnak, aki szépen átvette a labdát, majd ballal a bal alsóba lőtt, 2-1.

A 63. percben újabb gólt szereztünk. Jovanovic tört be a tizenhatoson belülre, majd középre adott, ahonnan az érkező Peric közelről a kapuba fejelt, 3-1.

Nem sokkal később Sváb lőtt meg keményen egy kipattanó labdát, Dibusz vetődve védett.

A mérkőzés hajrájában előbb Peric lépett ki nagy helyzetben, ám emelését védte a pécsiek kapusa, majd Zeravica lőtt alig mellé 25 méterről.

A 88. percben Orosz passzolt Ottenhez, aki tolt egyet a labdán, majd 26 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 4-1.

Újabb gól nem született, így 4-1-es győzelmet arattunk.

Felkészülési mérkőzés
Végeredmény
FTC-PMFC 4-1 (1-1)
FTC: Jova - Jovanovic, Otten, Lelo (Junior Fell, 46.), Sváb - Gyömbér (Batik, 68.), Aborah (Busai, 80.) - Somalia (Peric, 46.), Cukic (Holman, 60.), Jenner (Orosz, 68.) - Böde (Zeravica, 72.)
PMFC: Dibusz - Lázár P., Balogh B., Krejci, Szatmári L.- Zeljkovic, Nagy O., Horváth Zs., Horváth A. - Grumic, Uzoma
G.: Cukic (44.), Aborah (53.), Peric (63.), Otten (88.), ill. Grumic (34.)