Ki kell javítani!

2016. február 27., szombat 20:47 | 7 hónapja 1 napja 6 órája 47 perce
Dibusz Dénes már minden idegszálával a szerdai Magyar Kupa-találkozóra összpontosít.
Ki kell javítani!

Válogatott kapusunk, Dibusz Dénes roppant csalódottan nyilatkozott a Honvéd elleni 2-1-es vereséget követően. Játékosunk elsősorban a kidolgozott helyzeteket hiányolta.

- A legnagyobb baj talán az volt, hogy nem tudtunk lehetőséget kidolgozni a Honvéd kapuja előtt - fogalmazott Dibusz Dénes. - Egy kapott gól után is roppant bosszús vagyok, fokozottan igaz ez, ha kettőt kapok… Azon kell dolgoznunk, hogy ilyen helyzetbe, mint most a Honvéd ellen, többet ne kerüljünk. Az első kispesti gól után ellenfelünk azt játszotta, amiben igazán erős, kontrajátékra épített, és sajnos még egyszer betalált. Örülök, hogy szerdán is meccset játszunk, a Videoton ellen a Magyar Kupában ki kell javítanunk ezt a vereséget.

A székesfehérvári együttes elleni kupatalálkozóra egygólos hátránnyal utazik csapatunk, így mindenféleképpen győznie kell a továbbjutáshoz.

A Pancho Arénában rendezendő visszavágóval kapcsolatban fontos információ, hogy a mérkőzés helyszínén már nem lesz vendégjegy-árusítás, így szurkolóink belépőjüket csak elővételben tudják megváltani. Erre lehetőség van a Groupama Aréna jegypénztárában (K-SZ.: 10.00-18.00), illetve az otthon kényelméből online is, ITT.

Magyar Kupa-negyeddöntő, visszavágó
Videoton-FTC

Március 2., szerda 18.00
Pancho Aréna