Kikaptunk a Viditől, ötpontos előnnyel megyünk a szünetre

2018. december 16., vasárnap 21:05 | 1 hónapja 1 napja 8 órája 4 perce
Hodzic találatára Petrjak pazar góllal válaszolt az első félidőben. A második játékrészben Scepovic döntött a fehérváriak javára. Együttesünk így is ötpontos előnnyel megy a szünetre.
Kikaptunk a Viditől, ötpontos előnnyel megyünk a szünetre

I. félidő

Durva Vidi-szabálytalanságokkal kezdődött a rangadó. Előbb Juhász, majd Pátkai volt a vétkes, azonban Erdős József egyszer sem érezte úgy, hogy sárgát kell adnia – pedig volt, hogy a labda már közel-távol nem arra járt. Ezt követően nem sokkal Kovács István szabálytalankodott olyan keményen, hogy Lovrencsics Gergő alig bírta két lábon elhagyni a pályát, és le is kellett őt cserélni, majd Hadzic kapott sárgát csúnya fault miatt. A sok szabálytalanság közben utóbbi a kapufát is eltalálta egyszer.

A 26. percben adódtak az első Fradi-helyzetek: Varga beadása után Sigér fejesét és Leandro lövését a védők blokkolták, majd Lanzafame tüzelt 7 méterről, kiszorított szögből, de Kovácsik védett. Ezután újabb szép támadást vezettünk, Petrjak centerezését a Vidi kapusa felszedte Lanzafame elől. Hiába a jobb periódus, a hazaiak szereztek vezetést: Pátkai beadása után Hodzic ballal, közelről, a bal alsóba lőtt.

A mieink azonban egy parádés találattal hét perc után egyenlítettek: Lanzafame adott kiváló labdát a meginduló Petrjaknak, aki gyönyörűen forgatta meg Hadzicot, majd pimasz mozdulattal – a felső léc segítségével – a kapuba emelt (1-1). Gólszerzésünk során Vinicius fejbe rúgta Varga Rolandot, akit sokáig kellett ápolni, és bár kis ideig tudta folytatni a játékot, a szünet előtt le kellett cserélni.

II. félidő

A második játékrész első negyedórája eseménytelenebb volt, mint az első félidő, de csapatunk többet birtokolta a labdát, és több alkalommal is eljutott a Vidi kapuja elé. A 61. percben közel voltunk hozzá, hogy vezetést szerezzünk: Lanzafame tálalt remek ütemben Gorriaran elé, aki 12 méterről, balról kapura bombázott, Kovácsik azonban védte a középre tartó kísérletet. A Fradi-helyzetet sajnos itt is Vidi-gól követte: Scepovic értékesítette 14 méterről ziccerét.

A 72. percben ismét közel jártunk a Vidi-kapuhoz: Gorriaran éles beadását Lanzafame pörgette kiszorított szögből mellé. A 84. percben ennél is nagyobb lehetőségünk adódott, miután Petrjak cselezte magát ziccerig, ukrán támadónk ismét át akarta bökni a kapust, de a védők most mentettek.

Csapatunk így 2-1-es vereséget szenvedett a MOL Vidi otthonában, de így is ötpontos előnnyel mehet az ezúttal a megszokottnál rövidebb ideig tartó téli szünetre.