Lovrencsics Gergő: „Néha túlzásba is vittem, annyira akartam ezt a sikert!”

2018. szeptember 12., szerda 10:18 | 11 napja 14 órája 1 perce
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Görögországot a Nemzetek Ligája második fordulójában. Lovrencsics Gergő a 62. percben Varga Rolandot váltotta, a találkozó után pedig elmondta, nagyon motivált volt, hogy meglegyen a válogatott első idei sikere.
Lovrencsics Gergő: „Néha túlzásba is vittem, annyira akartam ezt a sikert!”

- Nagyon vártunk erre a győzelemre, így rendkívül boldog vagyok, annak pedig külön örülök, hogy jó játékkal sikerült megszerezni a három pontot - kezdte értékelését Lovrencsics. - Volt, hogy átadtuk a területet ellenfelünknek, de mindkét félidő végén mi domináltunk, a második gól előtt is tűzijátékot rendeztünk, annak lett az eredménye, hogy visszaszereztük a vezetést. Szervezettek voltunk, ennek köszönhetjük a győzelmet. Négy mérkőzés még hátravan a Nemzetek Ligájából, ugyanezt a játékot kell hoznunk.

Lovrencsics ezúttal nem Varga Roland mögött, hanem helyette játszott, a 62. percben klubbeli csapattársát váltotta. Ebben az időszakban igen nagy nyomást helyeztek a görögök a magyar kapura, így nem volt könnyű beszállnia a mérkőzésbe.

- Próbáltunk lendíteni a játékunkon, és az addig jobbhátvédet játszó Bese Barnabás elém került, hogy frissebb ember kerüljön a védelembe. Nagyon motivált voltam, ahogy minden meccsen, néha talán túlzásba is viszem, de annyira akartam már ezt a sikert, mindent megtettem érte. Úgy érzem, már a finnek ellen is jobb volt a játékunk, ott még nem volt eredménye, de tanultunk a hibáinkból, és most már nem is követtünk el nagy mulasztást. Büszke vagyok a csapatra, bátran futballoztunk, ennek az eredménye a két gól és a győzelem.

Játékosunk mind a két Nemzetek Ligája-mérkőzésen pályára lépett, Finnország ellen kezdőként, ezúttal csereként számított rá Marco Rossi szövetségi kapitány.

- Önbizalmat ad a kapitány bizalma, élvezem a közös munkát vele. Nem akarom elkiabálni, de valószínűleg a napokban megszületik a második kisfiam, ez is pluszmotivációt ad. Bízom benne, hogy a hétvégén, a Honvéd elleni meccsen látszódik majd rajtam, hogy kicsit felszabadultabb vagyok.


Interjúnk utáni napon meg is született válogatott játékosunk második gyermeke!



Nemzetek Ligája, C-liga, 2. csoport, 2. forduló
Magyarország-Görögország 2-1 (2-1)
Groupama Aréna
, zárt kapuk mögött. Vezette: Kulbakov, Zhuk, Maslyanko
Magyarország: Gulácsi – Bese, Lang, Kádár, Fiola – Kleinheisler, Nagy Á., Kovács I. (Pátkai, 81.) – Varga R. (Lovrencsics, 62.), Szalai (Eppel, 69.), Sallai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Görögország: Barkas – Torosidis, Manolas (Oikonomou, 52.), Papastathopoulos, Tzavellas (Lykogiannis, a szünetben) – Kourbelis, Bouchalakis – Christodoulopoulos, Fortounis, Pelkas – Donis (Mitroglou, a szünetben). Szövetségi kapitány: Michael Skibbe
Gól: Sallai (15.), Kleinheisler (43.), ill. Manolas (18.)