Mesteri hármasok

2018. március 13., kedd 14:33 | 6 hónapja 10 napja 5 órája 10 perce
Böde Dániel a szombati, Balmazújváros elleni mérkőzésen klasszikus mesterhármast ért el. Daninak ez volt a harmadik bajnoki triplája Fradi-mezben.
Mesteri hármasok

Böde Dániel kiváló formában kezdte a tavaszt: három bajnoki mérkőzésen hatszor volt eredményes. Daninak korábban egyszer volt ilyen jó sorozata az NB I-ben, de akkor még a Paks színeiben játszott: a 2010/11-es idény utolsó három fordulójában a Siófok ellen 1, a Vasas ellen 3, majd zárásként az MTK ellen 2 találatot jegyzett.

Dani 2012 nyarán érkezett a Népligetbe, első fradista idényében pedig meg is szerezte első tripláját. A Siófok elleni 4-2-es siker során háromszor vette be Kurucz Péter kapuját.

A 2014/15-ös idény Böde-triplával kezdődött: támadónk a Kecskemét otthonában volt háromszor eredményes, a Fradi pedig 3-1-re nyert.

Szombatig ez volt Böde Dániel utolsó mesterhármasa NB I-es találkozón, a Balmazújváros elleni 5-0-s siker során azonban ismét háromszor köszönt be a támadó.

Böde eddigi öt hazai bajnoki triplájából ez volt a második klasszikus mesterhármas, vagyis Dani három találata között egyetlen más játékos sem lőtt gólt.

Dani tavaszi hat találatával már 10 gólnál jár, így biztos, hogy tartja kiváló sorozatát: a 2009/10-es idény óta minden bajnokságban kétszámjegyű találatot ért el.

Amióta Böde a Fradi mezét viseli, minden szezonban ő lett együttesünk házi gólkirálya – sőt, a 2015/16-os idényben szerzett 17 találata NB I-es gólkirályi címet is ért a csatárnak. Idén viszont komoly klubon belüli vetélytársa akadt: jelenleg az élvonal góllövőlistáját a 14 találatos Varga Roland vezeti, aki szintén triplázott már a szezonban, még a 9. fordulóban, a Vasas ellen.

Legutóbb az 1993/94-es idényben fordult elő, hogy két Fradi-játékos is triplázott az élvonalban: Gregor József a Vasas, Wukovics László a Csepel ellen lőtt hármat.

Az pedig, hogy két játékosunk is kétszámjegyű találattal zárta a bajnokságot, az 1999/2000-es idényben fordult elő legutóbb, amikor Horváth Péter 21, Tóth Mihály pedig 19 gólt ért el. (A Szeged kizárása miatt végül hivatalosan Horváth 19, Tóth 18 találattal zárt.)

Azóta egyetlen fradista támadópáros sem ért el több gólt egy bajnokságban, mint idén a Böde-Varga kettős. A duónak pedig még 11 fordulója van, hogy akár a Horváth-Tóth duót is túlszárnyalják.

A következő lépést szombaton, a Puskás Akadémia ellen tehetik meg.

NB I, 23. forduló
FTC-Puskás Akadémia
Március 17., szombat, 19.30
Groupama Aréna
Jegyek: online ITT, vagy személyesen a Groupama Aréna Jegypénztárában (K-Sze.: 10.00-18.00, Cs: zárva, P: 9.00-18.00, Szo.: 9.00-tól a mérkőzés kezdetéig)