Szerető Krisztofer a Fradiban folytatja pályafutását

2019. január 10., csütörtök 7:56 | 7 napja 20 órája 27 perce
Angliából, a Stoke City együtteséből tért haza az utánpótlás-válogatott Szerető Krisztofer, aki a Ferencvárosban folytatja pályafutását.
Szerető Krisztofer a Fradiban folytatja pályafutását

Labdarúgócsapatunk tehetséges magyar utánpótlás-válogatott játékost csábított haza Angliából, és szerződést kötött a 19. születésnapját ma (csütörtökön) betöltő Szerető Krisztoferrel.

Bemutatás

Szerető Krisztofer 2000. január 10-én született Budapesten. Fiatal korában a Honvéd akadémiáján futballozott, majd 16 évesen szerződtette őt az akkor Premier League-ben szereplő Stoke City, ahol természetesen a klub utánpótlásához csatlakozhatott. A főként szélsőként, támadó középpályásként bevethető futballistára rögtön az egyesület U18-as együttesében számítottak, ahol az előző években rendszeresen pályára lépett.

Első szezonjában kettő, második idényében már hat gólt szerzett az U18-as Premier League-ben. 2018 elejétől pedig már a még idősebbek között, a Stoke U23-as együttesével a Premier League 2-ben szerepelt.

Szerető Angliában is ki tudott tűnni kiváló technikai megoldásaival és hatalmas góljaival. Nem egyszer érkeztek a hírek egy-egy pazar megmozdulásáról.

A 19 éves futballista tagja volt az U19-es elitkört kiharcoló korosztályos magyar válogatottnak is.

Isten éltessen, Krisztofer, és sok sikert a Fradiban!

Névjegy
Név: Szerető Krisztofer
Születési idő, hely: 2000. január 10., Budapest
Korábbi klubjai: Budapest Honvéd, Stoke City (angol)