FTC II - Paks II 1-1

Az NB II. sorsolása úgy hozta, hogy egy napon játszották a nagycsapatok és a fakók mérkőzéseit. A mieink elég felforgatott kezdővel álltak fel, több u19-es játékos is bekerült Lipcsei Péter keretébe.
A mérkőzés elején a Fradi egyből nekiesett a Paks második számú csapatának, az első 20 percben több helyzetünk is akadt, sajnos ezekből egyet sem tudtunk értékesíteni. Az első félidő közepétől a Paks játéka feljavult, így kiegyenlített harc folyt a pályán. A 26. percben az atomvárosiak egy kapufát lőttek.
A második félidő első felében kiegyenlített játék jellemezte a mérkőzést, igazán komoly helyzetet egyik csapat sem tudok kialakítani. A 31. percben egy hazai védelmi hibát követően vezetést szerzett a Paks II. A gólt követően eldurvult a mérkőzés, mindkét csapat sokat szabálytalankodott. Az utolsó percben tizenegyesből Peszmeg Viktornak sikerült egyenlíteni.
FTC II: Rigó Gábor – Nyárasdi Zsombor – Sinka Rajmund – Erdei Vince – Papp Máté – Kleizer Csaba – Antal Zsolt – Oláh Máté Sándor – Tóth Axel – Vass Máté – Peszmeg Viktor














