FTC II-Szarvas 2-1

Az új szezonra hangolva, második felkészülési mérkőzését játszotta NB II-es csapatunk. Lipcsei Péter tanítványai Szarvasra látogattak, ahol az első félidőben bár többet birtokoltuk a labdát és több helyzetet alakítottunk ki, gólt nem sikerült szereznünk. Az ellenfél viszont jól védekezett és veszélyes kontrákat vezetett.
A második félidőre minden mezőnyjátékost lecserélt a szakvezető, és egy más taktikával érezhetően jobbak lettünk. A 64. percben vezetést szerezhettünk volna, ám a megítélt büntetőt Peszmeg kihagyta. Tíz perccel később – ugyancsak Peszmeg - már nem hibázott és előnyhöz juttatta csapatunkat. Három perc múlva Holman találatával már kétgólos volt az előnyünk.
Az utolsó percben az ellenfél is betalált: egy lécről lecsapódó labda a gólvonalon pattant – nagy valószínűséggel nem volt bent – így csapatunk 2-1-re nyert.
NB II-es csapatunk szakvezetője, Lipcsei Péter a következőképpen értékelte a találkozót.
- Az edzéseknek köszönhetően fáradtabbak voltunk, de ennek ellenére a helyzetek alapján négy-öt góllal is nyerhettünk volna. Főleg a második félidőben láttam bíztató jeleket. Bízom benne, hogy jövő héten frissebb állapotban lesz majd a csapat – fogalmazott Lipcsei.
FTC II: Rigó – Sinka, Nyárasdi, Oláh, Német – Gyürki, Vancsa, Antal Zs., Mészáros – Korozmán, Gáll
FTC II, 2. félidő: Rigó – Simita, Vattai, Erdei, Tóth A. – Kleizer, Vass, Peszmeg, Holman – Tóbiás, Papp M.
G.: Peszmeg (74.), Holman (77.)














