A Real Madrid nyert

2017. augusztus 5., szombat 18:16 | 3 hónapja 17 napja 11 órája 51 perce
U19-es labdarúgó-csapatunk 1-0-ra kikapott a Real Madrid korosztályos együttesétől a dortmundi Ruhr-Kupa elődöntőjében.
A Real Madrid nyert

Az első félidőben inkább Pókos Csaba együttesének voltak lehetőségei, de vagy a Real Madrid kapusa védett nagyot vagy a kapufa mentett. A második félidő hetedik percében aztán vezetést szerzett a királyi gárda, miután egy bal oldalról érkező beívelést Pedro Ruiz Delgado fejelt Varga Ádám kapujába. A folytatásban ugyan próbálkoztak a mieink, de a spanyolok megőrizték egygólos előnyüket és bejutottak a döntőbe, ahol a házigazda Borussia Dortmunddal játszanak vasárnap.

A Ferencváros a harmadik helyért a német Schalkéval mérkőzik vasárnap 10 órától.

„Abszolút egyenrangú ellenfelei voltunk a Real Madridnak.” – kezdte a Ferencváros utánpótlás szakmai koordinátora, Lisztes Krisztián. „Az első félidőben több nagy lehetőségünk volt, kapufáig is eljutottunk. A srácok nagyon bátran futballoztak, többször is megzavartuk a spanyolokat. Van mit tanulni ebből a meccsből, de majd lesz lehetőségünk visszavágni nekik, mert egy zágrábi nemzetközi tornán egy csoportban vagyunk a Reallal. A srácok most egy kicsit levannak törve, de talán jobb kedvük lesz a Bayern München-Borussia Dortmund német Szuperkupa-döntőn, holnap pedig a harmadik helyért le kell győznünk a Schalkét.” – tette hozzá Lisztes Krisztián.

Ruhr-Kupa, Elődöntő

FTC-Real Madrid (spanyol) 0-1 (0-0)
FTC U19: Varga Á. – Arday, Dénes, Molnár T., Fekete O. – Csonka A., Wieland – Szalka – Kundrák, Nyéki, Pócsik.
Vezetőedző: Pókos Csaba
Borussia Dortmund (német)-Schalke (német) 0-0 (tizenegyesekkel: 1-0)
További program
Döntő

Borussia Dortmund-Real Madrid
3. helyért
Ferencváros-Schalke 10.00