Fontos győzelem

2018. március 25., vasárnap 16:18 | 5 hónapja 30 napja 40 perce
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott két ferencvárosival a kezdőcsapatban 2-0-ra legyőzte Romániát az Eb-selejtező budapesti elitkörében, és felzárkózott a csoport második helyére.
Fontos győzelem

Ahogy arról korábban ITT beszámoltunk, a Szélesi Zoltán vezette magyar U17-es válogatott hazai pályán játssza az Európa-bajnokság selejtezőjének elitköréből a 7. csoport küzdelmeit, első mérkőzésén pedig döntetlenre végzett Szlovénia ellen.

A csapat második ellenfele Románia volt, a kezdőben pedig ott volt a keret mindkét ferencvárosi tagja, Papp Marcell és Vida Kristóf is, ráadásul utóbbi végigjátszotta a mérkőzést.

A találkozón végig a mieink akarata érvényesült, és már az első félidő végén előnnyel mehetett szünetre a magyar válogatott, hiszen a 29. percben megszereztük a vezetést Beke büntetője révén, amelyet a jobb szélen remekül elhúzó Papp Marcell harcolt ki. A második játékrészben hamar jött a második magyar gól, a 49. percben Tóth-Gábor duplázta meg a hazai előnyt.

Ez maradt a végeredmény, így a magyar U17-es válogatott fellépett a csoport második helyére, pontegyenlőséggel az első helyen álló Szlovéniával.

Labdarúgás, U17-es Eb-selejtező, elitkör, Budapest
Magyarország – Románia 2-0 (1-0)
Magyarország: Ásványi Balázs – Lakatos Benjámin, Farkas Marcell, Varju Benedek, Vida Kristóf – Posztobányi Patrik, Kocsis Bence Máté, Papp László (Kapronczai Gergely 58.) – Papp Marcell (Skribek Alen 71.), Tóth-Gábor Kristóf (Szabó Bálint 77.), Beke Péter

(Fotó: mlsz.hu)
Gólszerzők: Beke (29., büntetőből), Tóth-Gábor (49.)