A forradalom bajnoki címe

2018. október 23., kedd 10:59 | 21 napja 6 órája 45 perce
Kevesen tudják, de a Ferencváros férfi kézilabda komoly múltra tekint vissza, legendás mérkőzések, legendás játékosok és kiváló eredmények jellemezték a sokszor mostoha körülmények közé került szakosztályt. Új sorozatunkban felelevenítünk egy-egy legendás pillanatot, mérkőzést vagy készítünk interjút korábbi kiváló Fradi-játékossal. Mi mással kezdhetnénk Történelem rovatunkat, mint a szakág egyetlen bajnoki címével?
A forradalom bajnoki címe

„Szeretnénk bemutatni a ferencvárosi férfi kézilabda legendás történelmét, főszereplőikkel együtt, hiszen ők nemcsak kiváló sportolók, hanem kiváló emberek is voltak – kezdte Király Sándor szakosztályvezető. - Szeretnénk felidézni azokat a történelmi pillanatokat, amelyek aranybetűkkel kerültek be a Ferencváros és a magyar sport könyvébe. Az 1956-os bajnoki cím talán az összes közül kiemelkedik, hiszen történelmi napok, történelmi pillanatok voltak. Nagyon nehéz társadalmi szerepvállalás lehetett akkoriban FTC-kézilabdázónak, FTC-sportolónak lenni, hiszen az akkori rezsim, tűzzel-vassal irtotta a nemzeti értékeket és a nemzeti értékek legszebb életérzését, a Fradizmust. Még szeretett klubunk nevét is betiltották, és Kinizsiként kellett szerepelnünk a különböző bajnokságokban. Az én szememben ezek a kiváló sportemberek egytől-egyig hősök. Az FTC és Magyarország hősei! Tudom, hogy ezt szerénységük miatt a legtöbben talán soha nem is gondolnák, gondolták volna magukról, de hazánk, Magyarország történelme - amelyet ők maguk írtak – őket igazolják. Az 1956-os bajnoki cím különösen kedves a számomra, hiszen másodnagybátyám, Tormássy Béla jobbszélsőként lépett pályára a döntőben. Nemzeti ünnepünkön a történet felidézésével is szeretnénk tisztelegni példamutató életük előtt.”

Az 1956. október 21-én lejátszott magyar bajnoki döntő ugyanúgy vasárnapra esett, mint most, 2018-ban, október 23. pedig értelemszerűen ugyanúgy keddre. A Nemzeti Sportcsarnok mellett egy süllyesztett pályán rendezett finálénak négy résztvevője volt: a Kinizsi (FTC), a Metró, a Debreceni Törekvés és a Vörös Meteor. A Kinizsi előbb 13-6-ra verte a Metrót, majd 22-5-re a Törekvést, mielőtt a Meteor ellen a mindent eldöntő mérkőzés következett volna október 21-én, két nappal a forradalom kitörése előtt. A Fradinak egy döntetlen is elég lett volna a jobb gólkülönbség miatt, a mérkőzés hangulata, forgatókönyve és végeredménye azonban egyfajta sajátos lenyomata volt a forradalmi napoknak és a kommunista diktatúrának. A fináléban a lelátón ült Elek Gyula, a ferencvárosi férfi és női kézilabda egyik legnagyobb egyénisége is, jelenlegi csarnokunk névadója, akinek az Elektromosból a Fradiba történő átigazolási kérelmét egy nappal a döntő után, október 22-én vitték csak a szövetségbe.

A szünetben a Meteor 6-5-re vezetett, a második félidőben azonban a Kinizsi fordított, és 10-8-as előnyre tett szert. Garamvölgyi (Glatzer) Jánosnak hívták a kézilabda-szövetség akkori elnökhelyettesét, a pártrendszer eltökélt hívét, aki néhány társával egyetemben a vörös drapériával leterített asztal mellett várta a pillanatot, hogy a Meteor játékosainak átadhassa a bajnoki aranyérmeket. Tudniillik az FTC-t, azaz a Kinizsit nem szívlelte. Ellenszenve a Fradi szurkolóival szemben is közismert volt, ezért úgy érezte, hogy a 10-8-as Kinizsi-vezetésnél be kell avatkoznia a játékba.

Történt ugyanis, hogy Nád János szabálytalansága után a játékvezető büntetőt ítélt a Vörös Meteor javára. Garamvölgyi elvtárs azonban nem elégedett meg ennyivel és példátlan módon leparancsolta a pályáról Nádot. A dolog érdekessége, hogy az akkori szabályok szerint bármelyik cserejátékos azonnal pályára léphetett volna helyette, Garamvölgyi azonban ezt nem engedélyezte, tehát egészen elképesztő módon, a mérkőzés további részét emberhátrányban kellett a Kinizsinek lejátszania.

Ezzel azonban még korántsem ért véget a mai fejjel szinte felfoghatatlan csalássorozat! Ugyanis tíz másodperccel a meccs vége előtt a Kinizsi az ellenfél térfelén elvesztette a labdát, amikor a Vörös Meteor edzője, Karafa Béla szó szerint belökte a pályára nyolcadik mezőnyjátékosát, Csák Gézát, így az ellenfél két játékossal többel volt a pályán, mint a Kinizsi. Ennek is köszönhetően egy az egyben mehetett Kele kapujára, és ki is használta a ziccert, kialakítva a 11-10-es végeredményt. Ez elvben a bajnokság megnyerését jelentette volna a Meteornak, csakhogy elszabadult a pokol! Ezt az arcátlanságot, a kommunizmus által sanyargatott jóérzésű emberek már nem tűrték tovább: berontottak a pályára, a szövetség funkcionáriusait elkergették. A szokatlanul nagy szurkolótábor felborította a vörös drapériával letakart asztalt, és a csillogó aranyérmek a porba hullottak. Díjátadásról már szó sem lehetett.

A szurkolók ezután a Kinizsi játékosait és legendás edzőjüket, Mayer Miklóst hősként ünnepelték és a levegőbe dobálták. Mayert egyébként október 31-én a Forradalmi Bizottság a kézilabda-szövetség elnökének választotta, és a forradalom vérbe fojtása után el kellett hagynia Magyarországot. Érdekesség, hogy a második legtöbb szavazatot kapott Török Bódog még további húsz évig lehetett válogatott edző.

„Rögtön még ott a pályán elemeztük a történéseket, és azonnal eldöntöttük, hogy meg kell óvni a meccset, mert műhiba történt. Hát olyan nincs, hogy egy elnökségi tag beszól a bírónak, hogy azt az embert állítsa ki - emlékezett vissza Som Ferenc, a Fradi akkori egyik legjobb játékosa. - Ott a helyszínen bejelentettük, hogy megóvjuk a mérkőzést. Október 21-én volt ez a meccs, 23-án tárgyalta a szövetség az óvásunkat. Mi az ÉDOSZ éttermében, a Sztálin út 100-ban vártuk a híreket. Megjöttek a vezérek, hogy „Gyerekek, hét napon belül újra kell játszani a meccset.” Ennek mi örültünk. Beszélgettünk, örömködtünk, ettünk-ittunk, és egyszer csak marha nagy zajt hallunk kívülről, akkor már jött a nagy tömeg végig ott a Sztálin úton, kifelé a Hősök tere felé, a Sztálin szobor irányába. Mikor befejeződött minden már mi is indultunk, de kíváncsiságból beálltunk a sor végére, megnézni, hogy mi van. Döntötték már le a Sztálin szobrot, mi pedig megbeszéltük a srácokkal, hogy tűnjön mindenki el, nehogy belekeveredjünk valami cirkuszba, és elmentünk haza.”

Az újrajátszásra soha nem kerülhetett sor, mivel a vörös csillagos mezben játszó Meteor-játékosok nagy része, edzőjük társaságában, a forradalom alatt elhagyta Magyarországot. Végül 1957 tavaszán úgy döntött a szövetség, hogy mind a két csapatot bajnoknak nyilvánítja. Érmeket azonban senki nem kapott, azok a porba taposva végezték a forradalmi mérkőzés helyszínén.

Férfi kézilabda-bajnokság, döntő, 1956. október 21.:
Vörös Meteor-Bp. Kinizsi 11-10 (6-5)
Meteor:
Kőszegi, Mezei, Csák, Hajas, Bolla, Simkó, Pongrácz, Richter, Csatlós
Kinizsi: Kele, Berendi, Som, Nád, Vajna, Vágvölgyi, Tormássy, Jaczulák
Gólszerzők: Pongrácz 4, Mezei 3, Hajas 2, Csák 2, ill. Nád 3, Som 3, Vajna 2, Jaczulák, Vágvölgyi