Hatalmas csata várható

2018. november 2., péntek 9:24 | 11 napja 7 órája 10 perce
Az idény eddigi egyik legfontosabb és legszorosabb mérkőzése vár a Ferencváros férfi kézilabdacsapatára szombaton az Elek Gyula Arénában.
Hatalmas csata várható

Horváth Attila együttese eddig főleg olyan csapatok ellen játszott a bajnokságban, amelyek ellen vagy kötelező volt a győzelem, vagy bravúr lett volna a pontszerzés, az első ki-ki meccs szombaton következik a Gyöngyös ellen. A nyáron jelentősen megerősített hevesieket nem túlzás az idény eddigi meglepetéscsapatának nevezni, kiválóan kezdték a bajnokságot, Konkoly Csaba csapata négy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel az ötödik helyen áll a tabellán kilenc ponttal, míg a Fradi egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, három győzelemmel és három vereséggel a nyolcadik hat ponttal.

A nyáron felkészülési mérkőzésen nagyon simán, 19-11-es félidő után 31-22-re nyertünk a Gyöngyös ellen, ám abból a mérkőzésből nem szabad kiindulni. Négy játékosunk, Bali Ricsi, Debreczeni Dávid, Oláh Tamás és Kovacsics Petya is játszott korábban Gyöngyösön, közülük Bali most sérülés miatt nem léphet pályára egykori csapata ellen, akárcsak a szintén sérült Mikita Bence.

„Ismerem az ellenfelet, de számomra ez egy ugyanolyan meccs lesz, mint a többi. Mondhatjuk rájuk, hogy az idény meglepetéscsapata, otthon még veretlen, és biztos, hogy hozzánk is győzni jön, de mi azon leszünk, hogy itthon tartsuk mind a két pontot” – mondta Kovacsics Petya, aki a nyáron érkezett a Fradihoz a hevesiektől.

A gyöngyösieket légiósai repítik eddig a bajnokságban, az egyaránt a nyáron szerződtetett horvát balátlövő, Mirko Herceg (33 gól), a szerb jobbátlövő, Mitar Markez (31 gól) és a szlovák irányító, Lubomir Duris (25 gól) a legeredményesebb eddig az NB I-ben, egyértelműen rájuk kell a legjobban figyelnie a Schuch Timuzsin által vezetett védelmünknek.

Rendkívül nagy csatára van kilátás szombaton, ezért aki szeretne egy magas színvonalú kézilabda mérkőzést látni, egy kiváló sportélménnyel gazdagodni, annak a Ferencváros-Gyöngyös találkozót csak ajánlani tudjuk. Jegyek még kaphatóak online ide kattintva és a bajnoki napján a helyszínen is.

Férfi kézilabda NB I, 8. forduló:
Ferencváros-Gyöngyös
Szombat, 18.00, Elek Gyula Aréna
Jegyek: 2.000 Ft (álló), 2.500 Ft (ülő)

Kovacsics Petya meccs előtti várakozásai bővebben: