Helytálltak fiataljaink

2019. január 11., péntek 16:23 | 6 napja 13 órája 5 perce
Tizenéves tehetségeinkkel felállva is méltó ellenfelei voltunk a szinte teljes keretével érkező Budakalásznak a férfi kézilabda Ligakupában.
Helytálltak fiataljaink

Ancsin Gabi és Schuch Timuzsin a magyar válogatottal a világbajnokságon szerepel, Bali Ricsi már elkezdett edzeni térdműtéte után, de még nem tudja vállalni a játékot, az év legjobb magyar serdülő fiú kézilabdázójának választott Lukács Péter pedig bokasérülése miatt nem tudott pályára lépni a Budakalász ellen. Mindemellett a Ligakupa szabályai szerint a légiósok nem játszhatnak a sorozatban, így mindent összevetve tartalékosan, a téli alapozás közben, fáradtan fogadtuk a kalásziakat, ráadásul a mérkőzés napján, délelőtt még edzettünk is.

Nem is kezdtük túl lendületesen a mérkőzést, a mindössze 17 éves Prainer Viktor két góljával sikerült egyenlítenünk. (2-2) Ezt követően a jóval rutinosabb csapattal felálló vendégek 8-3-ra elhúztak, de nem adtuk fel, Debreczeni Dávid négy gyors góljával feljöttünk 9-7-re. Bemutatkozott a felnőtt csapatban Ónodi Jánoskúti Máté is, a csupán 16 éves serdülő válogatott átlövő mindjárt góllal debütált, majd DD hatodik találatával sikerült 11-10-re fordítanunk.

A félidő második felében fiatal csapatunk több technikai hibát is vétett, a kalásziak pedig ezeket kihasználták, így 17-15-ös vendégvezetést mutatott az eredményjelző a szünetben.

A második félidőben a vendégek próbálták tartani előnyüket, de fiataljaink (élükön Prainerrel), nem adták magukat, volt, hogy a pályán lévő csapatunknak 20 év volt az átlagéletkora. A Budakalász ezzel együtt szépen lassan érvényesítette, hogy jóval rutinosabb játékosok alkotják a keretét, és szisztematikusan kidolgozott egy hétgólos előnyt. (22-29)

Ekkor időt kért Horváth Attila, és sikerült is összeszedni magunkat, folyamatosan csökkentettük a hátrányt, feljöttünk háromra is, de a sok kihagyott helyzet miatt nem tudtunk fordítani.

Köszönjük szurkolóinknak, hogy ilyen szép számmal kilátogattak a mérkőzésre!

Férfi kézilabda Ligakupa:
Ferencváros-Budakalász 31-35 (15-17)
gólszerzőink:
Debreczeni 8, Prainer 5, Kiss 3, Szakály 3, Pálos 2, Ónodi Jánoskúti 2, Mikita 2, Bujdosó 2, Oláh 2, Holdosi, Pordán

Jövő szerdán Vácra látogatunk a Ligakupában, majd 18-án és 19-én egy felkészülési tornára utazunk Szlovákiába.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztató:

Kövess bennünket Instagramon is: