Horváth Attila: Minden a játékosért van

2018. május 10., csütörtök 13:22 | 1 hónapja 12 napja 21 órája
Alapvetően megalkuvást nem tűrő személy, de kész kompromisszumokra a csapat érdekében Horváth Attila. A Ferencváros férfi kézilabdacsapatát az NB I-ben tartó vezetőedző szezonértékelőjében beszélt a babonáiról, arról, hogy a kézilabda az élete, ezért a bajnoki szünetben is be fog járni az üres csarnokba. Közben mobilnyomogatás helyett társasági életre próbálja nevelni játékosait, és fél év elég volt neki ahhoz, hogy megérezze, mi az a fradizmus.
Horváth Attila: Minden a játékosért van

Gyakorlatilag egy gólon múlott az, hogy most úgy beszélgethetünk, hogy az első osztályú Ferencváros vezetőedzőjének mondhatja magát. Sikerült már feldolgozni a hétvégi, gyöngyösi történéseket?

Igen, sikerült, de a sikert mindig könnyebb feldolgozni, mint a kudarcot. De a csapat egész tavaszi idénye egy nagy siker volt azzal, hogy 13 pontot szereztünk, ezért gratulálok is a játékosaimnak.

A mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy 40 ember élete függött a gyöngyösi mérkőzésen. Edzőként cipelt már ekkora terhet?

Nekem minden meccsnek majdnem ekkora tétje van, de edzőként még ekkora nyomás talán nem volt rajtam. Ez különleges volt, hiszen amelyik csapat kikap, az kiesik. Mindkét csapat átérezte ezt a tétet, egy óriási meccs volt, óriási hangulatban, amelynek végén igazságos döntetlen született.

Tudjunk önről, hogy rendkívül babonás, milyen rituáléi voltak a mérkőzés előtt?

Reggel elmentem az öregfiúk edzésre, ott ugyanúgy beleültünk a melegvízbe, ahogy szoktunk. Onnan mentem abba a kávézóba, ahol meccs előtt mindig megiszom egy kávét, ott beszélgettem a felszolgálókkal, átadták ők is az energiájukat. A kabalaalsónadrágtól kezdve a medálig, minden rajtam volt, ami ilyenkor szokott. A medálomat előtte sóba tettem, hogy leszedje a negatív rezgéseket és újat tegyen rá. Ha a játékosoknak vagy a vezetőknek is vannak babonáik, akkor akár ezek is segíthettek, ha hiszünk benne, akkor biztos. Lehet, hogy épp a són múlott, de inkább a csapaton, hogy fel tudott állni ötgólos hátrányból.

A spiritualitás nem áll távol öntől, de hogy áll a számmisztikával? A gyöngyösi találkozó 26-26 lett, hatból hat büntetőt dobott be a 66-os számú játékosunk, Nagy Máté, és 666 volt a mérkőzés kódja a szövetség jegyzőkönyvében. Ördögi, nem?

Ezen eddig nem gondolkoztam, de ez tényleg ördögi dolog. Meg kell nézni számmisztikailag, hogy ez mit jelent, de ezek szerint szerencsét hozott nekünk.

Maradva a számoknál: a tavasszal, mióta átvette a csapat irányítását, 13 pontot szerzett a Ferencváros. Ha ősszel is ennyit gyűjtött volna a Fradi, amikor jóval könnyebb volt a sorsolása, akkor a hatodik helyen végzett volna a tabellán. Csoda volt ez a tavasz vagy tényleg van ennyi ebben a keretben?

Tavasszal nagy dolgot hajtottunk végre, megnyertük azokat a meccseket, amelyeket meg kellett, egy-két olyan bajnoki volt, amely csodával volt határos, például Dabason nyerni vagy ikszelni Gyöngyösön. Az ősszel valóban könnyebb volt a sorsolás, de nem így kell nézni, hogy 13-13 pontot szerezhettünk volna a két idényben, mert bármi közbejöhetett volna. Mint ahogy közbe is jött az ősszel, és csak három pontot gyűjtött be a csapat, de ez az én szerencsém is, különben nem lennék most a Ferencvárosnál.

Klasszis kézilabdázó volt, de a saját legjobbját kell kihoznia minden játékosából
Klasszis kézilabdázó volt, de a saját legjobbját kell kihoznia minden játékosából

Kiemelkedő képességű játékos volt, hiszen nyert magyar bajnoki címet, szerepelt olimpián, megválasztották az év kézilabdázójának is. Ebben a szituációban egy edzőnek meg kell tanulnia, hogy ne kérjen olyat a játékosaitól, amit ő meg tudott csinálni a pályán, a játékosai azonban nem. Ön hol tart ebben a tanulási folyamatban?

Az elején sajnos sok mindenkit saját magamhoz hasonlítottam, de most már elértem oda, hogy az a célom, hogy egy játékosból a saját maga tudását kell kihoznom, nem azt, amit én tudtam. Ilyen korban már nehéz hozzáadni képességeket, nekem a maximumot kell kihoznom belőlük, és csapattá formálni őket.

Ön egy megalkuvást nem tűrő személy, ennek ellenére volt a szezonban olyan pillanat, amikor engednie kellett?

Igen, van olyan, hogy kompromisszumot kell kötni, még ha az elsőre úgy is tűnik, hogy a munka rovására megy. Volt olyan, hogy edzés helyett elmentünk csapatépítésre, pihentünk, így többet el lehet érni, ha egy jókedvű társaság megy a meccsre, mint egy agyonhajtott. Ilyenkor szívtam a fogam, de a csapat szempontjából ez volt a jó döntés.

Hozott a szezon során néhány olyan döntést is, amely a játékosok szemében elsőre népszerűtlennek tűnhetett. Például karácsonykor, a két ünnep között egyedüliként az NB I-ben behívta a játékosokat edzeni, a Komló legyőzése után leteremtette a csapatot, mert sok gyermeteg hibát vétett, de volt olyan szombati vesztes meccs is, amely után berendelte vasárnap reggelre edzeni a játékosokat. Mennyire nehéz megértetni a játékosokkal, hogy ez nem ellenük, hanem értük történik?

Profi játékosok, meg kellett érteniük. A karácsonyi ünnepek közötti edzések azért voltak, mert követtem őket ősszel, és úgy ítéltem meg, hogy alul vannak edzve, ezért nagyon kellett az a hat-hét edzés, hogy felhozzam őket, és megértsék, hogy mit szeretnék látni labdával és fizikálisan is. Először rosszul álltak hozzá, de utána, amikor meccseket nyertünk, már látták, hogy mi miért van. Volt olyan is, hogy mérkőzés után edzettünk, az nem büntetés volt, de érezniük kellett, hogy mindennek súlya van. Ha ők nem adnak, akkor én sem adok, ha ő ad, akkor én is adok. Minden a játékosért van.

Van valami, amit másképp csinálna, hogy ne az utolsó fordulóra maradt volna a döntés?

Így kerek a történet, hogy az utolsó másodpercben dőlt el a bajnokság. Így mindenki, a játékosok, a vezetők és a szakmai stáb tagjai is boldogabbak, hogy mi döntöttük el a bajnokságot, és nem más kezében volt a sorsunk.

Igyekezett minél több csapatépítőt tartani
Igyekezett minél több csapatépítőt tartani

Számtalan sztorit mesélt, hogy az ön játékoskorában mennyire összetartóak voltak a csapatok a pályán kívül is. Itt is próbált minél több csapatépítőt tartani (paintballozás, fürdőzés, közös ebédek, vacsorák). Mennyire nehéz a mai fiatalokat rávenni a közös programokra?

Ez generációs probléma. A mi korosztályunkat nem lehet összehasonlítani a mostaniakkal, mi minden edzés után ottmaradtunk a büfében és beszélgettünk. Igaz, hogy néha söröztünk, ami az edzőnek nem tetszett, de ott minden gondunkat, bajunkat megbeszéltük. Mindent tudtunk a másikról, a családi problémáit is. Szerintem akkor számíthat igazán az ember a másikra a pályán, ha tudja a magánéleti gondjait is, és segít azt megoldani. Ha edzés vagy meccs után fogják magukat, és egyből hazamennek, az nem építi a csapatot. Igen, próbálkozom ilyen-olyan csapatépítéssel, kisebb-nagyobb eredménnyel. Igenis szeretném elérni azt, hogy a játékosok tudják, hogy mi van az öltözőben mellette ülővel, és játék közben is akkor fog működni a kapcsolatuk, ha érzik egymás rezgéseit és nem a telefonjukat nyomkodják.

Mint egy irodai dolgozó, ön szinte minden nap bemegy az Elek Gyula Arénába, sokszor elsőként ér be, akkor is, ha nincs aznap délelőtt edzés. Hogy néz ki egy napja?

Nekem ez egy rituálé, hogy ha bejövök a csarnokba, akkor ne úgy essek be, hanem igenis igyam meg a kávémat, öltözzek át nyugodtan, beszélgessek azokkal, akik itt a klubnál dolgoznak. Két edzés között sokszor itt maradok, videózom, rakom össze az edzéseket, de azért van, amikor hazamegyek és pihenek egyet. Ez az életem, nem is tudom, mit fogok csinálni a szünetben. Talán akkor is be fogok járni, ha lesz itt valaki, az előző helyemen is ezt csináltam, akár egy kávéra is beugrottam. Így éltem le 40 évet, ezután is így fogom.

Amikor megkapta a felkérést, hogy legyen a Ferencváros vezetőedzője, nyilván elképzelt valamit, hogy milyen lesz itt dolgozni. Azt kapta a Fraditól, amit várt?

Volt egy elképzelésem, mert a fiam hat évig a Ferencvárosban focizott. Nagyjából tudtam, hogy mi vár, de persze ennyire bensőségesen nem éreztem át, hogy ez ilyen iszonyat jó dolog. Ez tényleg egy nagy boldog család, mindenki köszön mindenkinek, ha belép a népligeti komplexumba. Itt az ember átérzi, hogy hova jön be, eggyé válik akár a székkel vagy a labdával, örülök neki, hogy itt lehetek.

A beszélgetés egy rövidebb változata videón: