Ingyenes kézirangadók a Népligetben!

2018. április 12., csütörtök 13:35 | 3 hónapja 5 napja 1 órája 45 perce
Nem kell belépőt váltani a Ferencváros-Dabas Ligakupa-elődöntő visszavágójára, amely pénteken 18 órakor kezdődik az Elek Gyula Arénában – VIDEÓ!
Ingyenes kézirangadók a Népligetben!

A döntőbe jutásért rendezett első mérkőzésen csupán egygólos, 31-30-as vereséget szenvedtünk kedden Dabason, így reális az esély, hogy kvalifikáljuk magunkat a fináléba. A Fradi és a Dabas az idén öt tétmeccset játszott egymással, ebből hármat a dabasiak nyertek meg, kettőt pedig mi, ráadásul mindkét népligeti mérkőzést elveszítettük, így nagy szükségünk lesz szurkolóink buzdítására.

Mivel az eddigi összes Ligakupa-találkozót ingyen tekinthették meg a szurkolók, így a klub vezetősége úgy döntött, hogy az elődöntőre sem árul jegyeket.

Megnéztük az elődöntőre készülő csapatot:


Ráadásul, aki teheti, jöjjön ki már 16 órakor az Elek Gyula Arénába, hiszen bajnoki döntőnek megfelelő mérkőzést játszik a serdülő fiú csapatunk, amely négy fordulóval a vége előtt 33 ponttal vezeti a tabellát, pénteken pedig az ugyancsak 33 pontos, második helyezett Veszprémet fogadja. Az őszi találkozón 25-25-ös döntetlent játszott Kende Péter együttese Veszprémben.