Meghalnának a Fradiért

2018. június 1., péntek 9:25 | 22 napja 57 perce
Kende Péter szerint a céltudatos kézisekből álló Ferencváros csapatként felveheti a versenyt a Szegedet, a Veszprémet és a Békést felvonultató négyes döntőben. Interjú a serdülő fiúcsapat vezetőedzőjével.
Meghalnának a Fradiért

Milyen célokkal indultatok neki a szezonnak?
Augusztus elején a 2001-2002-es gyerekekkel azzal a céllal vágtunk neki az idénynek, hogy egyénileg és csapatként is fejlődjünk, konkrét helyezésben nem gondolkoztunk a vezetőséggel. Ezek a srácok azonban, mióta a Ferencvárosban nevelődnek, minden korosztályban a dobogón végeztek, talán ennek is köszönhető, hogy rendkívül jó közösséget alkotnak, a kézilabdán kívül is sokat járnak össze. Arról nem is beszélve, mindannyian meghalnának a Fradiért, nagyon szeretnek itt játszani. Nem ez lesz tehát az első ilyen eseményük, de a többi ellenfélnek sem, hiszen a Szeged és az Éles József vezette Veszprém korosztálya is rendre bejutott ezekbe a négyes döntőkbe.

Hogyan próbálod meg levenni a terhet róluk?
Olyan srácokról van szó, akik amellett, hogy rendkívül tehetségesek, elképesztően céltudatosak is, így mindannyian tudják, hogy milyen esemény vár rájuk. Ugyanakkor azt is tudják, hogy ha nem úgy sikerül ez a hétvége, mint amilyen szezont futottak eddig, az élet ugyanúgy megy tovább, és az álmaikat így is meg tudják majd valósítani. Egyébként is, ezek ugyanolyan mérkőzések lesznek, mint amiket az idény közben játszottunk, csak most a végén érmeket is osztanak.

Kende Péter szerint rendkívül céltudatosak a játékosai
Kende Péter szerint rendkívül céltudatosak a játékosai

A keleti csoportban veretlenül, hatalmas előnnyel nyert a Szeged. Ez nekünk előny vagy hátrány, hogy a mi csoportunk jóval kiegyensúlyozottabb volt és több szoros mérkőzést játszottunk?
A fiúk mezőnyében a Nyugati csoportban mindig olyan kiemelkedő utánpótlásbázisú csapatok szerepeltek, mint a NEKA, a Balatonfüred, a Tatabánya vagy a Telekom Veszprém. Megítélésem szerint igen, kiegyenlítettebb volt a mezőny nálunk, mint a Keleti csoportban, de hogy ez előny lesz-e vagy hátrány a számunkra, az majd a hétvégén kiderül.

Voltak nehezebb időszakok a szezon során, amikor rengeteg sérült volt, mégis remek idényt futott a csapat. Minek köszönhető ez?
Október-november környékén komoly sérüléshullám söpört át a csapaton. Az egyik kapusunkat már a szezon elején elveszítettük keresztszalag-szakadás miatt, de csapatként nagyszerűen reagáltak ezekre a sérülésekre a játékosok, és átvészeltük ezt az időszakot.

Mi fog dönteni a hétvégén?
Ahogy a múlt héten a férfi Bajnokok Ligája Final Fourban is láthattuk, nem mindig az esélyesek nyernek. Itt is ugyanúgy négy nagyon jó csapat jutott be a négyes döntőbe, kicsik a különbségek közöttük, így a napi forma dönt. Aki szeretne jó iramú, szoros csatákat látni, azt szeretettel várjuk Dunaújvárosba ezen a hétvégén.

A mérkőzéseket a Magyar Kézilabda Szövetség YouTube-csatornáján élőben lehet majd követni, de mi is a helyszínről tudósítunk. További részletek a négyes döntőről:

Négyes döntőben a Fradi

Női serdülő csapatunk bronzérme és ifjúsági együttesünk ezüstérme után serdülő fiú csapatunk a hétvégén Dunaújvárosban teheti fel a koronát idény közbeni remek teljesítményére.