Nagyot küzdve, büszkén kaptunk ki

2018. szeptember 15., szombat 8:03 | 3 hónapja 1 napja 18 órája 4 perce
Horváth Attila, a Ferencváros vezetőedzője szerint a rövidebb kispad miatt kaptunk ki Tatabányán, éppen ezért elégedett játékosaival.
Nagyot küzdve, büszkén kaptunk ki

A kézilabda NB I harmadik fordulójában remek első félidei játék után 27-22-es vereséget szenvedtünk a tavalyi bronzérmes otthonában úgy, hogy számos játékosunk nem tudott pályára lépni sérülés miatt, és a mérkőzés nagy részét irányító nélkül játszottuk le.

„Gratulálok a Tatabányának és a saját csapatomnak is – kezdte Horváth Attila. - Nagyon jó meccset játszottunk, és 45 percig méltó ellenfelei voltunk a tavalyi bronzérmesnek. Utána elfáradtunk, nem volt minőségi cserénk, pontatlanok voltunk, amit a hazaiak kegyetlenül kihasználtak. Büszke vagyok a csapatomra, de tanulunk ebből a vereségből is. Köszönjük a szép számú ferencvárosi szurkolónak, hogy ellátogatott Tatabányára.”

Vladan Matic, a Tatabánya vezetőedzője szerint 15 perc alatt nyerték meg a mérkőzést. „Gratulálok a Fradinak, igazi férfimunka volt mind a kettő oldalról ez a meccs, kemény, de korrekt csata volt. Az első félidőben hektikusan, hullámzóan játszottunk. A második játékrészben azonban volt egy 15 perc, amikor azt játszottuk, amit szeretünk, ekkor nyertük meg a meccset. Nagyon értékes győzelmet arattunk, mert nehéz év elé nézünk a sok megerősödött csapat miatt.”

Az erőltetett menet végén a Ferencváros szeptember 26-án a bajnoki címvédő Szegedet fogadja (jegyek kaphatóak itt), majd egy kis szünet után jönnek a nyerhető mérkőzések: Mezőkövesd, Vecsés, Gyöngyös, Dabas, Cegléd sorrendben.

Kövess bennünket Instagramon is: