Újabb bravúros győzelem

2018. szeptember 24., hétfő 15:43 | 2 hónapja 22 napja 10 órája 31 perce
Az NB II-ben induló Ferencváros-Diagnosticum U23-as férfi kézilabdacsapata 29-28-ra nyert Budakalászon.
Újabb bravúros győzelem

Az ifjúsági első osztály mellett a felnőtt harmadosztályban is szereplő ferencvárosi fiatalok a MAFC fölényes legyőzése után a második fordulóban is nyerni tudtak. Pedig Kiss György vezetőedző több kulcsjátékosa nélkül készült a budakalászi mérkőzésre, hiszen a héten sokan a serdülő válogatottnál szerepeltek, ők csak szombaton érkeztek vissza a Fradihoz.

"Két kulcsjátékosom, Ónodi és Kiss ráadásul sérülés miatt nem játszhatott, de Musztácsot is leütötték az elején, csak a végén tudott ismét beállni, de az utolsó három gólt ő lőtte. A középső hármasunk egyébként is nagyon jól játszott, hiszen Lukács nyolc, Prainer hat gólt szerzett. Kellenek az ilyen kiélezett mérkőzések, mert így tudnak fejlődni a fiatalok" - értékelt Kiss György vezetőedző.

A ferencvárosi fiatalok két forduló után vezetik az NB II-es bajnokságot, pénteken az ifi NB I-ben a Győrt látják vendégül, szombaton pedig a felnőtt NB II-ben a harmadik helyezett TFSE látogat az Elek Gyula Arénába.