Bővül az Erste Liga

2018. június 13., szerda 13:15 | 9 napja 20 órája 53 perce
A Magyar Jégkorong Szövetség elnökségének keddi döntése értelmében a 2018/19-es szezontól a DEAC, a Vasas HC és a Gyergyói HK is csatlakozik az Erste Liga mezőnyéhez.
Bővül az Erste Liga

Jelen pillanatban nehéz lenne megmondani, mire számíthatunk a Ferencváros jégkorongcsapatától az Erste Liga következő, 2018/19-es szezonjában, hiszen még továbbra sem ismert pontosan, hogy milyen mezőnyben kell helyt állnia Fodor Szabolcs együttesének a bajnokságban. Nemrég viszont egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy kiegyenesedjenek a mezőny összetételével kapcsolatos kérdőjelek.

A Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége keddi ülésén ugyanis úgy döntött, hogy elfogadja a DEAC, a Vasas HC és a Gyergyói HK korábban leadott csatlakozási kérelmét, így a döntés értelmében immár hivatalosan is mindhárom csapatot a férfi Ligacsoport és az Erste Liga 2018/19-es mezőnyének tagjai között köszönthetjük.

Debrecenben 1989-ben alakult meg az első jégkorongegyesület, a Debreceni Amatőr Hoki Klub. A csapat hosszú éveken keresztül alacsonyabb osztályokban szerepelt, majd 2014/15-ben indult el először a MOL Ligában, azonban 2017-ben anyagi gondok miatt a DHK megszüntette működését, így az előző idényben nem volt csapata a bajnokságban a hajdúsági megyeszékhelynek. Az egyetemi sportegyesület, a DEAC a megszűnt DHK alapjaiból kiindulva építi újjá a debreceni hokiéletet, és az új szezonban rögtön a legmagasabb osztályban mutathatják meg magukat.

A Vasas és a jégkorong közös története 2009-ben kezdődött, amikor a Budapest Stars utánpótlásnevelő egyesület és a Vasas SC együttműködési megállapodást írt alá, és az első szezonjában a MOL Ligában még az érsekújváriakkal közösen, NZ-Stars néven induló csapat Vasas Budapest Stars néven folytatta, sőt, rögtön meg is nyerte a ligát. 2010-től a felnőtt, a junior és az ifi csapatok a Vasas SC szakosztályaként működtek tovább, ám a felnőtt bajnokságban 2011 után egészen idáig nem indultak. Tavaly a Magyar Kupa csoportküzdelmeiben már részt vett a Vasas HC, most pedig az Erste Ligába is visszatér felnőtt csapattal.

A harmadik csatlakozó otthonában, Gyergyószentmiklóson a többi székelyföldi fellegvárhoz hasonlóan szinte szent hagyományai vannak a jégkorongnak. A saját pályával is rendelkező korcsolyaegylet 1882-ben alakult, a jégkorongcsapat elődjének története pedig 1948-ig nyúlik vissza. A csapat 1995-től a ma is közismert Progym néven szerepelt a romániai bajnokságban, sőt, egyszer még a Kontinentális Kupában is megmérette magát, valamint az első MOL Liga idényben is ott volt a mezőnyben. Idén Gyergyói HK néven története során másodszor lesz ott a magyar bázisú Erste Ligában.

További hír, hogy az MJSZ áldását adta a DVTK Jegesmedvék és a MAC Budapest szlovák Extraligába való távozására, előbbi klub pedig hivatalosan is visszavonta az Erste Ligában történő indulásukra vonatkozóan benyújtott csapatnevezésüket, vagyis önálló farmcsapattal nem vesznek részt a ligában. A Kanadai Magyar Hokiklubbal együttműködésben kívánnak közös csapatot indítani, amelynek a KMH-t működtető társaság lenne a versenyeztetője. Azonban a KMH jelenleg nem tagja a férfi Ligacsoportnak, így az MJSZ elnökségi döntése értelmében csatlakozásuk elbírálása előtt a másik három újonchoz hasonlóan prezentációt kell benyújtaniuk, amelyet követően a Ligacsoport tagjai elektronikus szavazás útján tesznek javaslatot az MJSZ elnöksége számára a csatlakozást illetően.

Jelen állás szerint a Ferencváros, az Újpest, a Dunaújvárosi Acélbikák, a Fehérvári Titánok, a Csíkszereda, a Brassó, a Gyergyói HK, a Vasas, a DEAC, a Vienna Capitals, és a kérdéses KMH-DVTK részvételével 10 vagy 11 csapatos lehet az Erste Liga, amely így mindenképpen bővül az előző idény mezőnyéhez képest.

(Fotó: jegkorongblog.hu)