Fantasztikus siker

2017. december 1., péntek 21:07 | 14 napja 16 órája 47 perce
Jégkorongcsapatunk óriási bravúrt hajtott végre: a szezonban másodszor is legyőzte az elmúlt két idényben döntős, MK-címvédő MAC Budapestet!
Fantasztikus siker

Jégkorongcsapatunk az Erste Liga tabellájának második helyén álló MAC Budapestet fogadta az alapszakasz 19. mérkőzésén. A mieink magabiztosan léphettek jégre az elmúlt két szezon döntőse, egyben a Magyar Kupa címvédője ellen, hiszen a héten előbb hosszabbításban legyőzték a felsőházi rájátszásért vívott küzdelemben nagy rivális Csíkszeredát, majd 5-1-es verést mértek a Dunaújvárosra, ezzel négy szezon után ismét bejutottak a kupa négyes döntőjébe. Ráadásul idén a Fradinak van a legjobb hazai mérlege, októberben Pesterzsébeten még a papíron erősebb játékoskerettel rendelkező mostani ellenfelünket is sikerült legyűrni – a MAC felnőttcsapattal történő ligaindulása óta először.

Ettől függetlenül nem várt könnyű mérkőzés a Rafaj Attilát, Preston Shupe-ot és Roczanov Dezsőt továbbra is nélkülöző (Sevela Peter visszatérhetett a meccskeretbe, bár a kapuban továbbra is Pleszkán József kezdett) Ferencvárosra a villámgyors MAC ellen, ez pedig hamar be is bizonyosodott: Somogyi Balázs révén már a harmadik percben megszerezték a vezetést a vendégek (0-1). Nem sokkal később túl sok játékosunk tartózkodott a jégen, az emberelőnyt pedig Bodó Christopher váltotta gólra (0-2). Finoman szólva sem indult jól a találkozó, ráadásul a MAC folyamatos nyomás alatt tartotta Pleszkán kapuját – az első harmadban 17-5 volt a kapuralövési arány a vendégek javára. A játékrész utolsó öt percére ébredtek fel a mieink; előbb Virág lőtt remekül kapura egy szép egyéni akció végén, ám Bálizs nagyot védett, majd nem sokkal később Keegan Dansereau ült le a böntetőpadra 2+2 percre könyökhasználatért, az emberelőnnyel pedig élni tudtunk: Tendler még kihagyta egy az egyben az ordító ziccert, ám 15 másodperccel a harmad vége előtt Németh Attila alapvonalról kapu elé lőtt korongját Szappanos Dávid vágta a hálóba (1-2).

A második harmadban egy sokkal keményebb, agresszívabb Ferencváros tért vissza a jégre, ráadásul hamar meg is kaptuk az esélyt az egyenlítésre, hiszen előbb Jesse Dudas ült le két percre akadályozásért, majd nem egészen egy perccel később Scott Macaulay csatlakozott hozzá gáncsolásért, így öt a három ellen támadhattunk. Ezt azonban ezúttal sem sikerült kihasználni, sőt, öt a négy ellen majdnem a MAC lőtt emberhátrányos gólt, Pleszkán azonban bravúrral védett. Kapusunk ezen a mérkőzésen is a csapat egyik hőse volt, nagyobbnál nagyobb védéseket mutatott be.

A meccs hőse! #pleszkán #ftc #fradi #ferencvaros #goalie #icehockey

FTC Jégkorong Szakosztály (@fradihoki) által megosztott bejegyzés,


Nem sokkal később már Korbuly Gergelyt szórták ki a mieinktől, majd Henrich Jaborník akaszkodott össze a vendégek egyik játékosával, amiért kissé érthetetlen módon csak védőnket ültették le palánkra lökésért, így már a vendégek jöhettek kettős előnyben. Ezt nekik sem sikerült kihasználniuk, a szimpla előnyt viszont igen – Somogyi Balázs önmaga második, csapata harmadik gólját szerezte (1-3). A mieink ekkor viszont az idei szezonban már nem először mutatták meg, hogy mekkora lelki erejük van, ugyanis hamar sikerült talpra állni. Előbb a korábban már két ziccert elpuskázó Jereme Tendler szépített egy vasról bepattanó lövéssel (2-3), majd alig két perccel később kiosztott egy gólpasszt Dubek Vladimirnek (3-3). Sőt, Könczei Áron is egy az egyben vezethette Bálizs Bencére a korongot, azonban a MAC válogatott kerettag hálóőre bravúrral védett. Ahogy a túloldalon Pleszkán is bemutatott néhány bámulatos védést, így az utolsó húsz percben minden kezdődhetett elölről.

A záró harmad a másodikhoz hasonlóan kiegyenlített játékot hozott, záporoztak a helyzetek és a lövések mindkét oldalon, ám Bálizs és Pleszkán is a helyzet magaslatán álltak. Az 50. percben aztán következett az, amit húsz játékperccel korábban, 1-3-nál talán senki nem gondolt a csarnokban: egy hazai támadás végén Fliszár Zalán a vendégek kapuja mögül tette vissza a korongot, amit a berobbanó Jereme Tendler közelről a hálóba piszkált, átvettük a vezetést! (4-3)

Vezetünk!!! #Tendlerstrike #fradihoki #hajrafradi #fradi #goal

FTC Jégkorong Szakosztály (@fradihoki) által megosztott bejegyzés,


A MAC játékosai láthatóan felpaprikázódtak, sorra jöttek a kemény ütközések, párharcok, a keménység néhol már a jégkoronghoz mérten is durvaságba csapott át, a játékvezetők viszont mintha az öltözőjükben felejtették volna a sípokat – a harmadik harmadban egy kiállítást sem fújtak. A mieink közül többen is végleg eldönthették volna a találkozót, ám sorra kimaradtak az egy az egy elleni helyzetek is. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a MAC az utolsó percben lehozta kapusát, így üres kapuval, emberelőnyben támadhatott, és 35 másodperccel a vége előtt a hálónkba is juttatta a korongot, azonban Greg Lindqvist videóbírót kért. A játékvezetők több mint tíz percig vizsgálták az esetet, és végül nem adták meg a gólt, Majoross Gergely, a vendégek trénere azonban reklamált az ítéletnél, így újabb, rekordhosszaságú videózás következett, ami után megszületett a végső döntés: nincs gól!

A Ferencváros így három Erste Liga-meccsükből már másodszor győzte le a bajnokság egyik óriását, a MAC Budapestet, tovább javította fantasztikus hazai mérlegét, és egy ponttal megelőzve a Csíkszeredát, feljött a tabella harmadik helyére.

„Az első harmad után iszonyatosan boldogok voltunk az 1-2-es eredménnyel. Lehetett volna 5-0 is, csak hajszálon múlott, hogy nem így történt, macska-egér játékot játszottak velünk. A második harmadban sok büntetés volt mindkét oldalon. Volt pár helyzetünk, ezekkel élni is tudtunk, valamint sokkal nagyobb harci kedvvel játszottunk. A harmadik harmadban továbbra is jól játszott a MAC, de kemények voltuk és szerencsénk is volt, azonban így is volt kimaradt helyzetünk, legalább négy. A MAC jó csapat, úgyhogy boldogok vagyunk a három ponttal. Jól harcolt a csapat az első harmad után, nagyon jó arcát mutatta, amivel megszerezte a három pontot, ennek nagyon örülünk“ – értékelte a találkozót Greg Lindqvist.

Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC – MAC Budapest 4-3 (1-2, 2-1, 1-0)
Gólszerzőink: Szappanos, Tendler (2), Dubek