Lezárul a középszakasz

2018. február 9., péntek 11:22 | 3 hónapja 14 napja 16 órája 32 perce
Jégkorongcsapatunk a bécsi Vienna Capitals II-t fogadja péntek este 18 órakor az Erste Liga középszakaszának zárómeccsén.
Lezárul a középszakasz

Jégkorongozóink pénteken 18 órakor a Vienna Capitals II-t fogadják Pesterzsébeten. Hét meccs után szerzett tizenkét pontunkkal az alsóházi harmadik helyünk már biztos a középszakaszban, ellenfelünk azonban még küzd a rájátszásba kerülésért. A bécsi csapat jelenleg hat mérkőzést lejátszva három ponttal az ötödik helyen áll, és további három pontra lenne szüksége ahhoz, hogy utolérje a negyedik helyezett Fehérvári Titánokat, akikkel majd az utolsó mérkőzésüket játsszák. Bécsi összecsapásainkon döcögött a gépezet, hiszen háromszor is szoros meccset játszottunk, amiből csak kétszer sikerült győztesen hazatérni, otthon azonban eddig nem volt hiba, kétszer is fölényes győzelmet arattunk.

Mi vagyunk az esélyesebbek, ennek ellenére nem dőlhetünk hátra, hiszen azon túl, hogy a bécsiek a játékban maradásért harcolnak, rengeteg hiányzónk is van, főleg a védők terén vagyunk bajban. A bécsi meccs előtt Jaborník és Lengyel, míg Csíkszeredán Jászai esett ki, de a legsúlyosabb eset Brassóban Korbuly Gergellyel esett meg, akit ütemkéséssel, könyökkel ütöttek ki. Ez rövid időn belül a második agyrázkódást jelentette számára, így szinte már kizárt, hogy a szezonban pályára lépjen. Az erdélyi túra végére mindössze három hátvédünk maradt, Brassóban Inglis és Kovács alkotta a beugró bekkpárt. Egyelőre még kérdéses, hogy ki tudja vállalni ma a korábbi sérültek közül a játékot, de minden bizonnyal nem lesz teljes a védelem, ami nehézségeket okoz majd a Greg Lindqvist és a csapat számára. Ezzel együtt a cél nem lehet más, mint a győzelem. Remélhetőleg ez újabb veszteségek nélkül is összejön, és közel teljes kerettel készülhetünk majd a rájátszásra.

„Egyértelműen győzelmet várunk a középszakasz lezárására. Megvertük őket idegenben, otthon mi többnyire erős csapatnak számítunk, szóval megpróbálunk erős lezárást adni a szezonnak, és úgy menni a rájátszásba” – mondta hátvédünk, Nicholas Owen.

Erste Liga középszakasz
FTC - Vienna Capitals II

2018.02.09., péntek 18.00, Pesterzsébet Jégcsarnok
2017/18-as Erste Liga jegy- és bérletinformációk: ITT és ITT
Beléptetéssel kapcsolatos információk: ITT