Magabiztos győzelem

2017. szeptember 1., péntek 22:51 | 23 napja 20 órája 9 perce
Jégkorong-csapatunk utolsó felkészülési mérkőzésén 5-1-s győzelmet aratott a Fehérvári Titánok ellen.
Magabiztos győzelem

Ötödik, egyben utolsó felkészülési mérkőzését játszotta csapatunk, melyen a Fehérvári Titánok csapatát fogadtuk pesterzsébeti otthonunkban. Mérlegünk egy győzelem és három vereség volt a meccset megelőzően, így az Erste Liga rajtra készülvén lélektani szempontból nagy tétje volt az összecsapásnak. A mérkőzésen bemutatkozott Preston Shupe is, aki pont ellenfelünknél teljesített gólgyárosi és pontgyárosi szolgálatot az előző két szezon során.

Már az első percekben megmutatta a csapat, hogy ki van hazai pályán, nem hagyta sok levegőhöz jutni a vendégeket. Az első komoly helyzetünk Inglis Ákosé volt a 4. percben, amikor ügyesen cselezte magát középen a védők és a kapus közé, azonban a kapuson már nem tudta átjuttatni a korongot. Három perccel később Könczei és Tendler játszotta ki a teljes védelmet, de a befejezés nem volt pontos, a kapus védte. A gólt végül az eddigi legjobbját nyújtó Inglis hozta össze, aki egy kemény lövéssel helyezte be a korongot a léc alá, Virág passzát követően. A 15. percben Rafajnak akadt nézeteltérése egy fehérvárival, ami után páros kiállítás és két perces Fradi-előny következett. Nem kímélték a kaput a srácok, először Tuominen korongja csattant a vason, majd Jaborník lőtt nagyot, de eredménytelenül. A 18. percben újabb előnyt kaptunk, de ezzel már a Könczei lövésébe belepiszkáló Németh élni tudott, így sima 2-0-val vonultak szünetre a csapatok. A fehérváriaknak egyetlen momentumot sem hagyott a csapat.

A domináns első harmadot követően a második harmad elején fordult a kocka, mikor az első percben emberhátrányba kerültünk. Sevela magabiztosan hárított két lövést, majd két perc leteltével kiegyenlített játék folyt. A 6. percben kapusunk egy védést követően azonnal játékba hozta a korongot és passzolt pontosan a leshatáron álló csatárunkhoz, azonban Tendler és Shupe kettő az egy elleni akcióját ügyesen hárította a vendég hálóőr. Bár kisebb mértékben, mint az előző játékrészben, de újra csapatunk dominált. A harmad 10. percében Inglis próbálkozott kétszer is, majd a 13.-ban Fliszár tökéletes átadását hagyta ki az üresen álló Dubek. A fehérvári ellentámadás során azonban túl sokan tartózkodtak közülük a jégen, így előnyben folytathattuk a rohamokat. Németh kétszer, Farkas egyszer próbálkozott, de végül Dubek volt eredményes, Fliszár és Szappanos átadásából. A 15. percben Sevelának kétszer is nyújtózni kellett a korongért. Egy perccel később Németh hagyott ki egy helyzetet szólóban. Csak centikkel emelt a léc fölé. Két perccel később az új szerzemény, Shupe passzából Könczei lépett meg, de ezúttal sikeresen, megszületett a negyedik gólunk. A jó eredmény tudatában Inglis rendezett el verekedés formájában egy sérelmet, majd Hietamäki volt szabálytalan. De hiába a kettős emberelőny, és a lövések sorozata, Sevela igazi falként állt a kapuban.

A harmadik harmadra áthúzódó büntetés során viszont kapusunk mellényúlt, kesztyűjéről a kapunkba pattogott a korong, Vizi Dániel lövését követően. Ezzel 4-1 lett az eredmény. Az 5. percben a fehérvári Hook ült büntetőpadra, miután alaposan megforgattuk a vendég védelmet, és szabálytalanságra kényszerítettük őket. Az előnyt azonban nem sikerült gólra váltani. A csapat kicsit kiengedett, megfontoltabb játék következett a csapatoktól. A 8. percben Sevela védett kivételes magabiztossággal egy zavartalan vendég szólót. Ugyanez volt a forgatókönyv a túloldalon is védőnk, Jaborník megugrásakor is pár perccel később. Ismét a mi perceink jöttek, majd végül a 17. percben Tuominen eresztett meg egy távoli lövést és szerzett emberelőnyös gólt, beállítva az 5-1-es végeredményt. Ezt követően kicsit villogtak is a fiúk, az utolsó percben Németh Attila tartott egy hosszabb bemutatót arról, hogy mit is tud a koronggal.

Csapatunk rendkívül magabiztosan győzte le ellenfelét, jó játékkal szórakoztatta a kilátogató publikumot. Kiváló csapat, és remek egyéni teljesítményeket követően, önbizalommal telve várhatjuk az Erste Liga rajtját.

Greg Lindqvist: "Úgy gondolom, hogy ez a meccs előrelépés volt, 100%-ig mi irányítottuk a játékot az első harmadban, az ellenfélnek két lövése volt összesen. A másik két harmadban is mi irányítottunk, még ha az ellenfélnek sok helyzete is volt. Tényleg előrelépés volt, szépen játszottuk azokat az elemeket, amiken dolgoztunk. Annak is örülök, hogy az alapszakasz előtt megmutattuk, hogy tudunk minőségi játékot mutatni, annak ellenére is, hogy Rafaj a meccs nagy részén nem játszott, Kovács beteg volt, és Shupe-nak mindössze egy edzése volt. Úgyhogy szükségünk van a következő hétre, hiszen kemény, harcos meccsek várnak ránk minden ellenfél ellen."

Bödök Bence: "A csapatnak nagyon jól ment, úgy érzem, hogy egyre jobban kezdünk összekovácsolódni. A csapatból mindenki egytől-egyig betartotta a taktikát, küzdöttünk nagyon, ez fontos egy szezon előtti meccsen. Jól ment mindenki, és meg is lett az eredménye. Magammal nem vagyok elégedett, de igyekszem a szezon kezdésére ezt megoldani."