Súlyos vereség

2017. december 30., szombat 21:12 | 3 hónapja 25 napja 18 órája 54 perce
Hokisaink súlyos, 9-1-es vereséget szenvedtek a MAC Budapest otthonában, így már csak matematikai esélyük van a középszakasz felsőházába kerülésre.
Súlyos vereség

Jégkorongcsapatunk a MAC Budapest otthonában lépett jégre az Erste Liga alapszakaszának aktuális játéknapján. A mieink nem várták kedvező előjelekkel a mérkőzést, ugyanis két nappal korábban Újpesten 6-3-as vereséget szenvedtünk, ami az FTC zsinórban hetedik vesztes meccse volt a ligában. Igaz, a MAC is beleszaladt zsinórban három vereségbe, és még a korábban magabiztosan tartott második helye is veszélybe került az alapszakasz tabelláján, így különösen felpaprikázva várta a Fradi elleni ütközetet. Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, a szezonban eddig négyszer találkoztak egymással a felek, és két ferencvárosi mellett két MAC-siker született. A mieink mindkétszer hazai jégen, Pesterzsébeten kapták el a legutóbbi két szezon döntősét, a Tüskecsarnokban viszont eddig nagyon nem ment: az Erste Ligában 6-1-es, a Magyar Kupa selejtezőjének utolsó, a továbbjutás szempontjából már tét nélküli meccsén 8-1-es pofonba szaladtunk bele.

A mostani mérkőzésbe viszont jó ritmusban álltunk bele, a mezőnyben felvettük a versenyt a tempósan és technikásan játszó hazaiakkal. A harmadik perc elején ugyan Henrich Jaborníkot kiállították két percre, de összeszedett védekezéssel lehoztuk az emberhátrányt. Nem sokkal később Kovács Viktornak is a büntetőpadra kellett ülnie, és ezt már nem bírtuk ki kapott gól nélkül: Tomás Klempa lépett ki a koronggal, és a tehetetlen Pleszkán mamutjai között a hálóba helyezett (1-0). Sajnos a kapott gól után sem tudtunk ritmust váltani, és a MAC nem sokkal később egyenlő létszám mellett is betalált: Brance Orbanról maradtak le a védőink, remek korongot kapott, és magabiztosan húzta el Pleszkán mellett (2-0). A hazaiak sajnos kevés energia-befektetéssel is komoly fölényben játszottak, a 9. percben Jared Brown révén már harmadik góljukat szerezték (3-0). A MAC ezután egy kicsit belekényelmesedett a könnyen megszerzett előnybe, a mieink pedig a 14. percben Preston Shupe szemfüles korongszerzése és egyéni akciója végén szépítettek (3-1). A harmad hátralévő részében továbbra is a hazaiak játszottak fölényben, az első húsz perc után 12-6 volt a lövési mutató a javukra, de a mérkőzés nyílt maradt.

A második játékrész Cunningham kiállítása révén ferencvárosi emberelőnnyel kezdődött, azonban nem tudtunk élni a lehetőséggel, Arany Gergelynek mindössze egy lövést kellett hárítania a két perc alatt. A MAC viszont egyenlő létszámnál folytatta a domináns játékot, és Keegan Dansereau (4-1), majd Scott Macaulay (5-1) gyors gólja révén a játékrész felére már négy góllal vezetett. A folytatás sem hozott sok sikert, a 35. percben Roczanov Dezsőt szórták ki akadályozásért, Klempa pedig kihasználta az emberelőnyt (6-1). Nem volt azonban még vége, bő egy perccel a második szünet előtt Orban is duplázni tudott (7-1), így a záró játékrészre már egyáltalán nem maradtak nyitott kérdések.

A záró harmad első percei is nyomasztó MAC-fölénnyel teltek, záporoztak a lövések Pleszkán kapujára, aki becsülettel védett, és minden próbálkozást megfogott. Az 52. percben azonban már ő is tehetetlen volt, Nagy Krisztián megszerezte a hazaiak nyolcadik gólját (8-1). A MAC teljesítményére az 59. percben Terbócs István tette fel a koronát (9-1). A lefújásig már nem változott az eredmény, így a Ferencváros elszenvedte a két csapat közös ligatörténetének legsúlyosabb vereségét.

Újabb vereségével az FTC bár továbbra is a hatodik helyen áll az Erste Liga tabelláján, de már 11 pont a lemaradása a negyedik Újpesttel szemben, így öt körrel az alapszakasz vége előtt már csak matematikai esélye van a középszakasz felsőházába kerülésre.

„Mint ezen a pályán általában, most is bekapott góllal és gyors kiállítással kezdtünk. Két büntetést is kaptunk a legelején, amiből az egyiket kivédekeztük, de a másikból betaláltak. Az első harmad és a második játékrész első 5-6 perce rendben volt. Egészen 4-1-ig játékban voltunk egy nagyon erős ellenféllel szemben, de aztán semmilyen erőt nem tudtunk felmutatni, így azt csináltak velünk, amit csak akartak. Egyedül Pleszkán József tartotta a csapatot, ő akadályozta meg, hogy ennél is rosszabb legyen" – értékelt a mérkőzés után Greg Lindqvist.

Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
MAC Budapest – FTC 9-1 (3-1, 4-0, 2-0)
Gólszerzőnk: Shupe