Hőstett jövőképpel

2019. február 4., hétfő 11:38 | 15 napja 6 órája 6 perce
A logika azt diktálta, hogy a súlyban, centiben és darabban mutatkozó óriási differencia egyszer csak kiütközik, de a szív és az akarat erősebb volt.
Hőstett jövőképpel

Nem nyertünk szombaton este Bajnokok Ligáját, se bajnokságot, sőt, még csak meccset sem, de a Győr ellen történteknek, a 32-32-es döntetlennek súlya, jelentősége és értéke van – talán nem is a jelen, hanem sokkal inkább a jövő szempontjából. Merthogy a tavaszra újjá formálódó, Djurdjina Malovicsot, Danick Sneldert, Bobana Klikovacot és Hornyák Dórát hosszú távon, ezen a rangadón pedig Kovacsics Anikót is nélkülöző Ferencváros erőt mutatott a minden fronton címvédő, a szezonban most először pontot veszítő ETO ellen.

„Sokat elárul a teljesítményünkről, hogy a világ legjobb csapatának edzője és játékosa méltat bennünket, nagy büszkeség ez számomra” – utalt vissza a sajtótájékoztatón Elek Gábor kollégája, Danyi Gábor, valamint a győriek dán átlövője, Anne Mette Hansen szavaira. Pedig a meccs nem úgy kezdődött, ahogy feltétlenül szerettük volna – bár tartottuk a lépést a vendégekkel, túlságosan könnyen kaptuk a gólokat, mígnem 8-8 után mégis mi tudtunk váltani és 15-11-nél már néggyel vezettünk. Miután a szünetig egyre zárkózott a Győr, tarthattunk tőle, hogy az erő mellett a hit is fogyni látszik majd, de közel sem így történt. Jött például a fordulás után Márton Gréta, első labdaérintéséből labdát lopott, majd ragyogó összjáték után Klujber Katrin átadásából fel is avatta a szintén frissen beszálló Kiss Évát. Úgy nézett ki ez az egész, mint nyáron, a junior világbajnokságon, csak ezúttal egy felnőtt, s még csak nem is középszerű csapat volt a rivális…

Tehát a logika azt diktálta volna, hogy amikor a Győr belelendült másodszor, meg harmadszor is (az első félidőben mínusz négyről mínusz egyre közeledett, a másodikban előbb mínusz ötről, később mínusz kettőről is egalizált), akkor nem lesz visszaút. Hogy a centiben, súlyban és létszámban mutatkozó óriási differencia végül felülkerekedik, de a szív, az akarat és az alázat ezúttal nem alkotott közösséget a logikával, hanem mindig jött egy újabb gól vagy egy védés. Na, meg az őrületes buzdítás a lelátóról. Ezen az estén játékos és szurkoló kölcsönösen tette egymást egyre elszántabbá, nagyobbá, erősebbé és hangosabbá, így születhetett meg ez a hőstett, amelyből muníciót meríthetünk a következő hónapokra.

Nem nyertünk a végén, de egy pontot megszereztünk a szezonban még hibátlan Győr ellen, méghozzá úgy, hogy a pályára lépő tizenkettő kézilabdázónk átlagéletkora 23,6 év volt, a hét gólt szerző Klujber Katrin tizenkilenc, a hatszor eredményes Háfra Noémi húszesztendős, Márton Gréta szintén tizenkilenc. De a már rutinos, évek óta húzóerőnek számító Bíró Blankának, Schatzl Nadine-nak, Lukács Viktóriának, Mészáros Reának, vagy épp Klivinyi Kingának is eztán jöhet még az aranykora.

Szóval csapatot építünk – a magyar kézilabdáért és a Ferencvárosért.



NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
2. CSOPORT
FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO KC 32–32 (16–15)
Érd, 2200 néző. V: Alpaidze, Berezkina (oroszok)
FTC:
Bíró B. – Lukács V. 3, MÉszáros R. 5, Horváth D., Háfra N. 6, Klivinyi 3, Schatzl Nadine 2 (1).
Csere: Szikora (kapus), Pena 4, Klujber 7, Márton 2, Faluvégi.
Edző: Elek Gábor
GYŐR: Leynaud – Bódi 2, Groot 8 (2), OFtedal 5, Brattset 1, A. Hansen 5, Görbicz 1.
Csere: Kiss É., Grimsbö (kapusok), Tomori 1, Pintea 1, V. Kristiansen 5, Knedlíková 2, Puhalák 1. Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–2. 8. p.: 5–6. 12. p.: 8–8. 18. p.: 12–9. 23. p.: 15–11. 25. p.: 15–14. 32. p.: 19–15. 36. p.: 22–17. 42. p.: 22–21. 45. p.: 25–22. 49. p.: 25–24. 52. p.: 26–26. 54. p.: 29–27. 56. p.: 29–29. 58. p.: 31–30
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: –
Nagy büszkeség ez az eredmény a világ legjobb csapata ellen, és ha egy pihentebb emberrel többen vagyunk, nyerhettünk is volna. Ettől függetlenül boldog vagyok, hogy ilyen teljesítményt nyújtottunk. Az ilyen pillanatokért és az ilyen hangulatú meccsekért dolgozunk és játszunk.
Danyi Gábor: –
Elismerés illeti a Ferencvárost, jobban játszott ezen a mérkőzésen. Főleg az első félidő volt nagyon magas színvonalú és iramú. Sok helyzetet kihagytunk, de a végén így is kihoztuk a maximumot a pontszerzéssel.