A Párduc nem pihen

2012. április 19., csütörtök 16:30 | 6 éve 9 hónapja 30 napja 22 órája 57 perce
A születésnapos Pádár Ildikó napjainkban a ferencvárosi utánpótlásért dolgozik.
A Párduc nem pihen

Pádár Ildikó – vagy ahogy a legtöbben hívják, Párduc – ma ünnepli 42. születésnapját. Tortaszelet helyett ugyanakkor edzői sípot vett ma is a kezébe, és ahogy az elmúlt évek során, úgy ezen a jeles napon is azért dolgozott, hogy minél eredményesebb legyen a ferencvárosi kézilabda utánpótlás. Jellemző, hogy a születésnapos egykori világklasszis két edzés között tudott csak interjút adni a fradi.hu-nak, amely természetesen rögtön köszöntéssel kezdte a beszélgetés: Párduc, a Fradi Család minden tagja nevében Boldog Születésnapot kívánunk!

- Kedveled a szülinapokat?
- Igazából az lenne a legjobb, ha ezeket a napokat családi körben tudná megünnepelni az ember, de néha tolódik, mint például most is, mert hétköznapra esik – mondta Pádár Ildikó. – Idővel persze a családdal is meg tudjuk majd ünnepelni. De egyébként kedvelem a születésnapokat, nem zavarnak.

- Ezek szerint edzőként is jellemez az, ami korábban játékosként? Munka, munka, munka…
- Amire kell, arra megpróbálok időt szakítani, de azért természetesen van munkánk, van mivel foglalkozni. Ez nagyon jó, mert mutatja, hogy van utánpótlásunk, és nagyon sok fiatal kézilabdázik nálunk. De még egyszer mondom: a pihenésre is van időnk.

- Nem biztos, hogy minden szurkoló tisztában van a jelenlegi feladataiddal. Milyen szerepet töltesz be a csapatunknál?
- Utánpótlás edzőként dolgozom, két korosztály, az 1998-as, és az 1999-es tartozik hozzám. Emellett Szarka Évivel, volt csapattársammal a serdülőválogatottat is irányítjuk. Az utóbbi időben több iskolával is szerződést kötött a szakosztályunk, így jelenleg különböző iskolákba is kijárunk, oktatjuk a kézilabdát. Próbálunk minél több gyereket bevonni ebbe a sportágra, kicsit szemezgetni, hogy akinek kedve, és tehetsége van, akkor a Fradiban sportoljon.

- A pályafutásod befejeztével egyértelmű volt, hogy edző leszel?
- Amikor befejeztem, akkor már igen. Annak idején Szarka Évi elkezdte az edzőit a TF-en, ő nyaggatott, hogy csináljam meg én is. Mondtam, hogy nem akarok edző lenni, de mit veszíthetek alapon én is belevágtam. Ekkor még játszottam. Amikor abbahagytam az aktív sportot, akkor nagyon jól jött ez a képesítés, mert lehetőségem nyílt a Fradiban maradni edzőként. Mondanom sem kell, ez sokkal jobb volt, mintha más munkát kellett volna keresnem. Elkezdtem a gyerekekkel foglalkozni, és azóta is ezt csinálom.

- Utolsó mérkőzéseden, egy Pápa elleni győztes MK-döntőn te lőtted a mérkőzés utolsó gólját. A találkozó végén megkaptad azt a bizonyos utolsó labdát. Megvan még?
- Nem csak a labda, hanem a gól emléke is. Ha jól emlékszem, akkor Pálinger Kati lábai közé lőttem. Úgy gondolok arra a labdára, mint az utolsó labdaérintésre, gólra, momentumra.

- Kiemelt helyen van a vitrinben?
- Igen, de szerencsére van még mellette több dolog is. Sok mérkőzést, csatát túléltem.

- Lehet különbséget tenni bajnoki arany, kupagyőzelem, Eb-, vb-érem, vagy netán olimpiai medálok között?
- Nem, képtelen vagyok rá, mert mindegyikben van valami igazán nagy dolog. Annak idején, még 1992-ben, amikor Németh Andrással elkezdtük a munkát, rögtön Magyar Kupát nyertünk. Aztán jöttek a világversenyek, amik közül az 1995-ös vb-ezüst külön megmaradt, mivel hazai közönség előtt, fantasztikus hangulatban játszhattunk. Maradandóak az olimpiai érmek is, mivel már magára az olimpiára kijutni hatalmas dolog. Ebből is látszik, hogy mindegyikhez hozzá tudok rendelni valami külön érzelmet, ami miatt viszont egyet sem tudok kiemelni a többi közül.

- Ki hívott először Párducnak?
- Úgy emlékszem, sőt, biztos is vagyok benne, hogy a 90-es években egykori szélsőnk, Molnár Böbe kezdett el így hívni. Azt mondta, úgy küzdök, mint egy párduc, ráadásul a fekete hajam, és a Pádár név is jó alapnak szolgált ehhez. Ő ragasztotta rám.

- Kedveled ezt a becenevet?
- Igen, szeretem. A gyerekek is, ha viccelődni akarnak, akkor Párduc néninek hívnak. Sokan így szólítanak, sokszor oda sem figyelek az Ildire.

- A ti generációtokat egyértelműen igazi fradista nemzedékként szokták emlegetni. Hogyan látod, létezik még az a fajta Fradi Család, ami a ti időtőkben természetes volt?
- Valóban ebben nőttem fel, olyan közeg vett minket körbe a saját szakosztályunkon belül, olyan jó volt a csapategység, ami magától adta a Fradi Szívet. Abból a csapatból jó néhányan visszajárnak a meccsekre, tartjuk a kapcsolatot. A vezetőség is olyan légkört igyekszik teremteni, ahol tényleg folyik a munka. Az ember szívesen jön be dolgozni, és nap mint nap mindent megtesz azért, hogy eredményeket mutasson fel. Elég, ha csak a felnőtteket megnézzük. Már ez a szezon is csodálatos, mivel ismét bejutottak a KEK-döntőbe, és a bajnokságban is az élmezőnyben vannak. A gyerekek körül is olyan egykori játékosok, példaképek dolgoznak, akiket látva átérezhetik, hogy miért érdemes dolgozni, hogy miért is olyan fontos a mai világban az összetartás: mert sikert, csak együtt tudunk elérni.