Ezüstérem

2012. május 16., szerda 18:25 | 1 éve 1 hónapja 3 napja 18 órája 12 perce
Nem sikerült a bravúr, de a Fradi így is elérte célját. A bajnoki dobogó második helyén zárták az évet Szucsánszki Zitáék.
Ezüstérem

A mérkőzés nagyon rosszul kezdődött a Fradi szempontjából. A második percben már hárommal vezetett a Győr. Majd rátalált saját játékára a csapat. Összeállt a védekezés, Abramovich a kapuban bravúrok sorozatát mutatta be. Majd Tomori a hatodik percben kiegyenlített, és már 4-4 volt az állás. Zácsik találatával pedig át is vették a vezetést a zöld-fehérek.

A kilencedik percben Szucsánszki kétperces büntetést kapott. Az emberelőnyt kihasználta az ETO. Cifra kiállításával kettős emberhátrányba kerültünk. Az első félidő közepén eggyel vezettek Görbiczék. Karl Erik Böhn a tizenhetedik perc elején kikérte idejét. Már hárommal is elhúzhatott volna a Győr, de ekkor Pastrovics büntetőt hárított, majd Zácsik vette be Haraldsen kapuját.

A félidő utolsó tíz percét kétgólos előnnyel várhatta a Győr. Majd hetest ítéltek, melyet Szucsánszki értékesített Pálingerrel szemben. Elek Gábor a 22. percben időt kért. Pályára küldte Zsivkovicsot, aki azonnal gólt lőtt. Szucsánszki hetesével pedig ismét egyenlítettünk. A második játékrészt egygólos hátrányban várhattuk.

A második félidőben gyorsan fordítottunk és két góllal vezettünk. Ezt követően Kovacsicz két ziccert hibázott. A lehetőséget kihasználva feljött az ETO. Pálinger a kapuban tovább fogta Tomori, majd Szádvári labdáit. A túloldalon Pastrovics is tartotta a lelket a csapatban, ennek ellenére kettővel elment a Győr. Elek Gábor ekkor kikérte idejét.

Ismét bátrabb lett a Fradi játéka, és újra fordított a bajnok ellen. Hat perccel a vége előtt Szamoránsky találatával kettővel vezettünk, de a vendégek megint kiegyenlítettek. Két perc volt még hátra, amikor Piros újra villant. A következő ETO támadásnál Cifrát kiállították Lökéről, és Amorim gólt lőtt.

Zácsik nem tudta kihasználni a helyzetét, újra a Győr következett. Tomorit kiállították, a Győrnek hetest fújtak, melyet Görbicz belőtt. A Fradi is kapott egy lehetőséget. Időn túli hétméteressel büntetődobásra menthette volna a találkozót, de Zsivkovics kihagyta, így a Népligetben védte meg bajnoki címét a Győr.

2011/2012 NBI döntő
második mérkőzés
2012. május 16. 18:15 FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC 27-28 (16-17)
Helyszín: Budapest, Népliget, FŐTÁV-FTC Aréna
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs

FTC-Rail Cargo Hungaria: Abramovich, Kovacsicz 1, Tomori 6, Szucsánszki 5(2), Zácsik 4, Szádvári 1, Szamoránsky 6 Csere: Pastrovics, Such, Zsivkovics 3, Deáki, Szarka, Cifra 1

Győri Audi ETO KC: Haraldsen, Orbán 3, Lekics, Görbicz 5(4), Amorim 6, Kovacsics 3, Löke 7 Csere: Pálinger, Radicsevics 3, Planéta, Gros 1

Az eredmény alakulása: 4-4; 7-7; 9-10; 11-12; 14-14; 16-17 (30. perc); 21-19; 21-22; 22-24; 25-24; 26-25; 27-28 (végeredmény)

A döntő első mérkőzésén:
2012.05.09. 18:15 Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 37-33 (17-21)

Összesítésben:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC 0-2